2010.05.13. 08:50
májusi hajdú zápor
Hazamentünk Mamához. Messzi Mamához, alias Micus Mamához és Papához. Ahol tyúkok, kakas és a malac (kucu) lakik, ja és cica, akit lehet táncoltatni :-) szó szerint.
Szóval itthon vagyunk. Ma gyereknap volt, vagyis velem voltak a Lányok. Tamara és Deva, Tesóm lány. 5 hónap van közöttük, vagyis nagyjából egyidősek. Ami nagyon jó, de felügyelet szempontjából azt jelenti, hogy két hasonló erőviszonyú és igényű lány játszik egymással. Ja, és Tamara az erőszakosabb, a ’nagyobb’ ’jogán’…
szóval ma mindenfélét csináltunk. Délelőtt egész jól elvoltunk, játszottunk, labdáztunk, sétáltunk, boltba voltunk, fagyiztunk, cicáztunk, megnéztük a kakast, összeszedtük a tojásokat, homokoztunk. Itt gondoltam arra, hogy a kertbe ki kellene költözni, úgyis jó idő van, majd kint jól elleszünk.
És elkezdtük a kert sarkában, ami amúgy is napozósarok, kiépíteni a bázist. Paplanok, párnák, kettő bili, süti, víz, poharak. Minden idillikus volt. De tényleg. Le a ruhákkal, elő a kisbugyival és pólóval. Nem kell peló, majd a fűbe, meg a bilibe, mezítláb. Addig én botokból ’építettem’ (összeszedtem az összes tervezőzi kreativitásomat) egy kis ’sátor-bungallót, egy lepedő négy sarkát a botokhoz, majd a vadszőlő és bokor ágakhoz rögzítettem. Minden tökéletes volt. Még a laptopot is kivittem, extra hosszú hosszabbítóval, hogy filmet is tudjunk nézni. Na, jó, ebből semmi nem lett, mert hiába tettem a bokor alá, nem láttunk semmit, csak magunkat a képernyőben J
Mamától kaptak tűzpiros napszemcsót, és rendületlenül ültek a bilin, és volt pisi, k@k@, úgyhogy teljes volt az idill :-) nagyon aranyosak voltak , le is akartam fotózni őket, emlékbe:-)
még sült krumplit és tükörtojást is rendeltünk Mamától, és épp szervírozta a kertben, amikor olyan zápor kerekedett, hogy pakolhattunk be mindent. Be a laptop, le a bunker, be a kaja, tányérok, ruhák, ja, a hosszabbító, a sok ruha, cipő, és paplanok… mire pont pihenni tudtunk volna, elvitt a víz mindent..na majd holnap újraépítjük…
ennyi rövid szösszenet mára, a kalandos májusi záporral :-)
Szólj hozzá!
Címkék: család gyökerek
2010.05.11. 07:22
bodza végeredmény
nos, nem vártam tovább. mert már tegnap rájártam, és mielőtt elfogyna a látványos megmutatkozás előtt, hát beüvegeztem.
ezek az üvegcsék már egy éve itt porosodtak a konyhámban, egy lomtalanítás során bukkantunk rá (egy bőrbőröndben), de nem tudtam mire használni őket.
de itt és most, telitalálat! szerintem. pont elég is egy üvegcsébe ennyi, legszívesebben elajándékoznám őket, mert pont az a 'hétköznap van, megajándékozlak' méret.
így hát kész is, szerintem nagyon vonzó, illatos és rendkívül finom, tömény lett a végeredmény :-)
Tibinek is készítettem egycsavaros kupakosat, azt betudja vinni a munkahelyére, egy kis kedvcsinálónak:-)
Szólj hozzá!
Címkék: mit hogyan
2010.05.10. 08:50
fogpor mindenkinek!
Utálom a fogkrémet. Azt az ipari ízt a számban. pont a számban. mintha mosógépbe mostam volna ki a számat. Utána az az illatos lehelet és utóíz....borzasztó.
Nem beszélve a veszélyes alapanyagokról, adalékanyagokról és a fluor jelenlegi rossz híreiről...
Már régóta fogport használok, nekem nagyon bevált, de abból is csak a natúrt. Nem akarok ízt a számban, hiszen a fogmosásnak pont az a lényege, hogy utána tiszta szájjal érezd a friss ízeket. ja, meg fogmosás után egy szájvíz, egy kis tic-tac, meg egy kis rágó. És nuku külvilág...marad az ipar, ami veled tart egész nap...
Szóval Tamarának is vettünk egyszer egy málnás gyerekfogkrémet, de teljesen hatástalan volt, mert csak szívogatta és nyalogatta a fogkefét, hiába mondtuk, hogy súrolja, meg öblítsen, mind megeszegette. Így aztán sok értelme van a fogmosásnak. Egyik nap, amikor együtt fürödtünk, ott volt mellettem a fogpor, és azzal mostam a fogam. Ő is kért. és láss csodát, ez annyira nem ízlett neki, nem ette meg, csak súrolt és öblített. ilyen egyszerű lenne? valahogy úgy, mert azóta is bevált.
Egyik kedvenc könyvemben találtam egy fogpor receptet, amit meg akarok csinálni, megosztom Veletek is, remélem beválik. Alaprecept, tehát nagy gubanc nem lehet vele.
Fogpor házilag:
10dkg kaolinpor (gyógyszertár), 10dkg szódabikarbóna, 10g szárított málnalevél, 5g szárított gyógynövény (válassz ezekből: fodormenta, zsálya, édeskömény, borsmenta, szegfűszeg), néhány csepp illóolaj (a gyógynövénynek megfelelő illóolajat válassz: menta, zsálya, édeskömény).
A kaolinport és a szódabikarbónát keverd össze, és mozsárban, vagy kávéőrlőben őröld porrá. Add hozzá a többi száraz hozzávalót, és habverővel, kézzel keverd fel, hogy jó sok levegő kerüljön a keverékbe. Most tedd bele az illóolajokat, és egy éjszaka hagyd állni. Aztán mehet tiszta zárható üvegcsébe, és lehet használni. Én a nedves fogkefét belemártom a fogporba, így pont annyi ragad rá, amennyi kell
2010.05.09. 20:28
terápiás tejszínhab
nem vagyok oda a tejszínhabért. de mióta Tamara velünk van, megbékéltem. de ez csak a frissen felvert tejszínhabra vonatkozik.
emlékszem, ott kezdődött minden, hogy Tamara a pocakomban tejszínhabot rendelt. mivel sokat utaztam akkoriban, ezért legtöbbször este, mikor holtfáradtan hazaértem, álltam neki teljesíteni a kívánságát. mivel alsó, felső, oldalsó szomszédok vannak, ezért egy robotgépet nem kapcsolhattam be este 10kor. meg főleg azért sem, mert egész napos pörgés, dugóban-autóban ülés után már egy porcikám sem kívánta, a pörgő-zajoló-rángatózó robotgépet, alias habverőt.
ekkor kezdődött minden. a kapcsolatom a tejszínnel. mert fogtam egy nagy tálat, és egy kézi habverőt, és elkezdtem verni. mivel fáradt voltam, ezért csak monoton, lassan tudtam verni. közben Tibinek meséltem a napi akciókat, és mire oda-odasandítottam, egyre szebb lett a tejszínhab. és beleszerettem. rájöttem a tejszínhabot csak kézzel lehet felverni! egész más az íze, nincs az a nyüzüge érzés, csak laza, békebeli, de kőkemény hab. mert rájöttem, hogy a tejszínt nem verni kell izomból,erővel, hanem lazán paskolni, közben pihenni, beszélgetni. hagyni neki időt. az egész szerintem időben nem több,mint géppel, izzadságszaggal, csak az érzés más. megfogalmazhatatlan. egyszer próbáljátok ki. ha más miatt nem, hát terápiás jelleggel az ablak előtt, a teraszon, a diófa alatt, vagy csak a tv előtt.
előtte tedd be a mélyhűtőbe a habtejszínt egy félórára, vagy jobb esetben házi tejszínt, és tiszta, nagy edénybe öntsd, és verheted is. csak laza kézmozdulatokkal. ne kapkodj. jó sok levegővel, nagy mozdulatokkal, vagy ahogy jól esik. 5-10 perc, és kőkemény habot kapsz cukor, habfixáló és egyéb ökörségek nélkül. az íze fantasztikus!
ez csak azért jutott eszembe, mert az előbb vertem fel a habot, mert kiscsaládom gesztenyepürét rendelt tejszínhabbal, így nincs mit tenni, cselekedni kell :-)
Szólj hozzá!
Címkék: mit hogyan
2010.05.09. 19:03
Bodzaszörp
Hmmmm, nekiláttam a bodzaszörp készítésnek. böngésztem a neten vmi tuti jó recept után, de nagyjából ugyanaz mindegyik.
Először frissen akartam, mentával, citrommal, de nincs mentám, és még nem is találtam itt a 'lakókörnyezetemen' belül. Így maradt a szörp-szirup, de amint látom ezt hetente készíthetem, míg van friss virág :-)
Szóval. Azt tudtam, hogy nem tartósítok, inkább frissen megcsinálom, ami úgyis néhány nap alatt elfogy, ismerve a családi felállást :-)
Nekem kb egy 1,5 literes edénynyi bodzavirágom volt, meg néhány fürt akác, azt is felhasználtam. úgyis szedünk még..
Bodzaszörp: 1liter víz, 1dl méz, 5-6 evőkanál cukor+ 1/2 liter víz, 1,5 liternyi bodzavirág. minél több, annál sűrűbb, ízletesebb lesz, 3-4 citrom, ízlés szerint.
1 liter vízbe tettem a mézet és felforraltam. A cukrot egy másik edényben karamellizáltam, azaz addig melegítettem, míg folyékony, illatos szirupot nem kaptam. ebbe öntöttem a fél liter vizet, és megvártam, míg felolvad benne a karamell. aztán a mézes vízbe öntöttem. hagytam langyosra hűlni, és aztán leszáraztam a virágokat, mert rájöttem, így sokkal többet tudok beletenni. Így csak az apró virágok kerültek bele a vízbe (+néhány fürt akácról leszedett virág). Aztán csavartam bele 3 citrom levét, de lehet, hogy még teszek bele egyet, hogy intenzívebb legyen az íze. Van aki citromkarikákat tett bele, de nekem nincs kezeletlen citromom, így nem vágyom a 3 napi áztatás utáni vegyi citromszerre. Persze, szebb a látvány szép virágfejekkel és a víz felszínén úszó citromkarikákkal, de én a jó ízre törekszem inkább :-)
Elvileg 2-4 napig kell állva hagyni, kavargatni, és kész, leszűrve, szódával, szénsavas vízzel hígítva lehet iszogatni.
Én már kóstolgatom, de mennyei az íze már most, úgyhogy be is jelentettem, hogy minden hétre csinálok frisset, mert ez gyorsan odalesz :-)
2010.05.09. 16:31
Töltött olajbogyó = olajbogyó luxuskivitelben
Imádom az olajbogyót, minden formában, ízben, színben, fűszerben. Leginkább a natúr, de friss olívára vágyom, de azt elfelejthetem, sajnos..
Amit itthon lehet kapni, az nekem kb 2 kategória. a nagyon tartósított, ecetízű, amúgy íztelen, és a közepesen tartósított ecetízű, íztelen. Na ebből lehet válogatni. Persze próbálkoztam én a tescós üvegesen a kulináris kimérősig, de nagy különbséget nem véltem felfedezni, maximum árban, de azt nagyon.
Tibi legutóbbi kiállításán jött elő ez az olíva kérdés, na meg ma, amiért mindez eszembe jutott, mert spárgás-újkrumplis salátát készítek szardinellával és olajbogyóval + a teraszon termett friss kaporral.
Szóval erre a kiállításra kitaláltuk, hogy vendégváró szokásos pogi, ropi, süti helyett, töltött olajbogyókat teszünk szőlővel és sajtokkal. Kis adagokban, szúrókával. Ez mind jól hangzik, csak ez így piszok drága lett volna..
Így vettem pár üveg natúr olajbogyót, leöntöttem róla azt az igénytelen levet, átmostam, és felöntöttem friss, illatos olívaolajjal. Kb 3 napig állt benne (fűszerezhettem volna is rozmaring-kakukkfű-menta-levendula keverékével, de a szőlő sajt kombináció miatt csak a finom olaj illata volt mérvadó).
Az utolsó nap pedig megtöltöttem őket. Mert a töltött olajbogyó még drágább, és még nem is friss...
szóval a 'recept'
TÖLTÖTT OLAJBOGYÓ VERZIÓK:
1. Mandulával töltött: 1 nagy üveg magozott olajbogyó, már olívaolajban eltéve, kb 20 dkg mandula (forró vízbe mártva könnyen lejön a héja). Egyszerűen tömködd bele a mandulákat, könnyen fog menni!
2. Paprikával töltött: 1 nagy üveg magozott olajbogyó, már olívaolajban eltéve, 2db piros pritamin paprika, vékony csíkokra vágva, majd olajbogyó méretűre szeletelve. könnyen belemegy, csak aprólékos.
3. Lazaccal töltve: 1 nagy üveg magozott olajbogyó, már olívaolajban eltéve, 2 db előre csomagolt, vékony szeletekre vágott sós lazaccsík. Ezt szintén csíkozva,majd kockázva belegyömöszölni a bogyókba. Hogy guszta maradjon, én 2szeres hosszt vágtam, és visszahajtottam. Így egész ipari kinézetű lett.
4. Favorit citrommal töltött: 1 nagy üveg magozott olajbogyó, már olívaolajban eltéve, szerintem 3db citrom bőven elég, még a bénázásokat is beleszámítva :-) a citromot vékony karikákra vágom, és sugár irányban kis cikkeket vágok, a fehér rost (vagy nem tudom hogy hívják) között. Így kis háromszögeket kapok. Ezzel töltöm meg a bogyókat úgy, hogy a héj két oldalát betűröm a bogyóba. Így jól benne marad, és isteni lesz az íze. A lényeg, hogy minél vékonyabb karikákra vágjuk a citromot az elején!
Szólj hozzá!
Címkék: falatok
2010.05.08. 19:50
Család
Nemrég ígértem képet Tamaráról a biciklin, és sikerült is délelőtt elkészíteni, meg egy családi összt is, ami igen ritka :-)
Tamara style...saját bizsu- és sapkaválasztás :-)
Tamara oldalról, kicsit már unja...
Piac és vásár után megfáradtan a Möbiusban..a vásárt nem úsztuk meg kakasos nyaló és szélkerék nélkül..
és közösen :-)
Szólj hozzá!
Címkék: pillanat
2010.05.08. 19:33
Bőségnap
Ma Sukorón voltunk (meg piacon, vásárban, kávézóban), és igazán bőségesen tértünk haza.
Lementünk a tóra, ahol virágzott az akác és a bodza. még csak épphogy, de mi leszüreteltük az 'ehető' darabokat :-)
Ja, és közben szedtem egy nagy zacskó mezei sóskát, amit imádok, és Tibivel meg is eszegettük a 2/3-át, így a fotón csak szó szerint jelképesen tűnik fel a sóska.
Valami egészen más íze van a mezei sóskának, mint a most kapható műtrágyás, kerti-fóliás sóskának. ennek van tartása, és íze. Isteni, mindenhol megterem, csak ne az út szélén szedd :-)
Nem szeretem a fogkrémeket, erről majd később írok, de ennyi sóska (gondolom kevesebb elfogyasztása is hasonló eredménnyel jár) után igazán tisztának éreztem a szájüregemet, hogy így fogalmazzak. Tiszta, kellemes érzés volt. ami fogmosás után soha! nem egy réteg ipari íz a fogaim között, hanem nagyon tiszta ízlelőbimbók, tiszta száj. Nem tudom máshogy megfogalmazni, próbáljátok ki!!
Nagyon élveztem a 'szüretet', Tamara épp déli alvását rótta Tibin, a hordozóban, de a végére mindenki sárga, illatos virágporba borult, beleértve Tamara egész fejét :-)
Így illatosan és kicsit elfáradtan térünk be 'Mamához', azaz Tibi anyukájához. Ott még szedegettünk a patak partján csalánt, úgyhogy én már itt roppant elégedett voltam az aznapi terméssel :-)
No de még bónuszt is kaptunk, frissen szedett spenótot, újhagymát és zsenge, kőkemény retkeket. egy nagy táskába gyűjtöttem a 'szajrét', és hát isteni illata volt!!!!!
Aztán jönnek ám a receptek, mint bodzaszörp, bodzás-mentás jégkrém, saláta és akácos-mentás limonádé :-))
Szólj hozzá!
Címkék: pillanat
2010.05.08. 09:29
Szösszenet
"Minden és Mindenki pótolható".
Megfogott ez a mondat. Vajon tényleg így van? A tárgyak esetében nincs kétségem, de a személyek....azt nem tudom...érdekes...
Valamilyen szinten igen. Pótolható. Kegyetlenül hangzik, de igen. De valahogy a szívem mélyén nagyon fáj ez a kijelentés, mert ha belegondolok szeretteimre, akkor már nem biztos, hogy el tudom fogadni. Ahogy így szemben ül velem a családom, a Szerelmem és a Lányom, ahogy a Családomra gondolok, már nem így gondolom...
Vagy ez csupán önzőség a részemről? Az el nem engedés? Biztosan.
Ti hogy vagytok ezzel?
Szólj hozzá!
Címkék: gondolat
2010.05.07. 15:18
Gyors desszert = marcipán
Mivel ma 'beszorultunk' a lakásba, és mindennél jobban előjött édesség ehetnékem, ezért az itthoni alapanyagokból 'kényszerültem' vmit elővarázsolni. Imádom a marcipánt, már kiskorom óta, minden akkori színes marcipánfigurát előszeretettel megettem, amitől persze minden bajom volt... de a tökéletes édesség nekem bármikor egy kis marcipán. tömény, de nem is kell belőle sok, és mégiscsak mandulából van :-)
íme:
marcipán golyó: kb 15dkg mandula, és 8-10dkg porcukor, 2-3 teáskanál víz, 10dkg étcsoki (az most nekem nem volt..nagy szomorúságomra..)
Egy kis edényben feltettem vizet forrni, amibe beledobtam a mandulaszemeket. 1perc, aztán kivettem, így gyorsan és könnyedén lejött a héja. ilyenkor várni kell, míg hűl egy kicsit, aztán mehet be a kávéőrlőbe. Krémes, puha állaga lesz. ezt összekeverem a porcukorral (nekem kristály volt, de a mindentudó csúcsszuper kávéőrlő megoldotta) és kevés vízzel golyókat formáltam. És kész is. Csokit gőz fölött megolvasztani, és beleforgatni. Rácson gyorsan kihűl, főleg hűtőben :-)
Mennyei.
Mi csoki nélkül ettük Tamarással, lett kb 8-10 db (olyan trüffel méretben számítva), már csak 3 van, de totál kikészültünk, mert legalábbis én, már tele vagyok :-)
Majd Tibi persze kevesellni fogja :-)
Szólj hozzá!
Címkék: desszert
2010.05.07. 12:42
Napi szépség szamócával
Mivel Tamara alszik, megragadtam az alkalmat, és tettem fel egy pakolást, ezt osztom meg veletek is.
Volt itthon még 3 szem szamócám, amit beáldoztam a 'szépség oltárán', és a szerdai piaci látogatásom során vett házi joghurtból is volt még. ennyi pont elég is!
Előkészítés: forróvizes törölközővel áttöröltem többször az arcomat.
Bőrtisztítás mandulával: mandula+joghurt+citrom
4 szem mandulát kávéőrlőn megőröltem, tettem hozzá egy kiskanál joghurtot, és facsartam bele egy kis citromlevet. Összekevertem, és ment rá az enyhén vizes arc-és nyakbőrre. pár percig masszíroztam, aztán hagytam 10 percet a bőrömön. majd lemosás..
Szamóca pakolás: 3szem szamóca+joghurt+méz
a maradék 3 szem szamócát villával összetörtem, és tettem bele kevéske joghurtot, és egy kiskanál mézet. Újabb masszírozás, és 10 perc pihi. Mivel jó íze is volt, alig bírtam megállni, hogy a szám szélét ne nyalogassam folyamatosan....
Holnap megyek a piacra, és csinálok eperjoghurtot...fogyasztásra...
Szóval nekem bejött, egy kis felfrissülés mindig kell :-)
Ja, és május 20 után nyílnak a szamócaföldek szedd magadra!!!!!
Szólj hozzá!
Címkék: kence
2010.05.07. 11:48
Összefüggés :-)
Egy nagggyon, nagggyon fontos dologra jöttem rá:-)
Pontosabban tudtam már, csak a saját szememmel is megtapasztaltam, és nagyon tetszett :-)
Tamarával a pocakomban rengeteg hagymát, tejszínhabot (amit előtte nem bírtam megenni) és krémes süteményeket kívántam. no meg csokit :-) (apja lánya:-) )
De leginkább a vöröshagyma emléke maradt meg. Mert nagyon durva volt. Úgy ettem a nyers vöröshagymát, mint az almát. gerezdekre vágtam, és 'kísérőnek' ettem hozzá kenyeret. napi 2-3 (nagy!) fej vöröshagyma biztosan lecsúszott. szegény Tibi, nem is tudom, hogy bírta :-))))))
Ma délelőtt, pakolásztam, és segített Tamara is. Aztán elhatároztam, hogy Edward bundáját kifésülöm, mert már tényleg nagyon elhanyagolt volt...
Tamara is új elfoglaltságot talált magának. hagymát pucolt..kézzel és foggal. beleharapott a friss vöröshagymába, és a kis ujjacskáival készen letisztogatta a héját. Tökéletesre sikerült mindegyik. Mert kb 1,5kg hagymát egy ültében megpucolt. 12db készre tisztított vöröshagyma, míg én Edwardot tisztogattam!! Potyogtak a könnyei, mondta, hogy annnya csííííp, de neeem, nem hagyta abba, hanem bőszen pucolta és pucolta :-)
Nagyon aranyos volt. Azt eddig is tudtam, hogy szereti a hagymát, mert a teraszon is előszeretettel szedegeti le a snidlinget, a piacon meg beleharap az újhagyma szárakba, de ez nagyon aranyos volt :-)
Mondjuk nincs is semmi baja, erős, egészséges, bírja az 'edwardkoszt' is :-)
Hogy most mit kívánok? Grapefruitot. Mindig, mindenkor, minden előtt, közben, után, ha grapefruitra gondolok, kiejtem a számon, azonnal tudnék egyet csak úgy megenni. szőröstől, bőröstől..
Bizarr egy-két gyerekek...
Szólj hozzá!
Címkék: gondolat
2010.05.07. 06:37
Bicikli
Tegnap este még közösen, elindultunk sétálni. Na de Tamara ragaszkodott (bici kééééééé), hogy az Ő 'kis' (szerintem több mint 10kilós Kawasaki) biciklijét is vigyük. Mondtuk neki, ha tényleg tekeri, és nem az lesz, hogy az első kanyar után megunva hátrahagyja ránk, akkor viheti. ok, bólogatás:-)
Elindultunk. Először kocsival megközelítettük a belvárost. Aztán mindenki mehet. Tamara rá a biciklire és őrült módon tekeri. Mi nevetjük, mert nagyon aranyos, ahogy nála súlyosabb gépezetet próbálja irányban tartani, és mivel még csak most nőtt bele (épp hogy eléri a pedált), ezért még az egész teste id-oda mozog, hogy a két irányban lévő pedált minden fordulatnál elérje :-) de tényleg, a bicikli legalább másfélszer nagyobb, mint Tamara :-)
Na de a lényeg, hogy bebiciklizett a Barátság mozitól a Mőbiusig (tele macskaköves, rázós, nehéz szakasszal), aztán némi kavargás után, vissza az autóhoz. közben volt kirakatnézegetés biciklin ülve, extra gyors tekerés, és némi elégedetlenkedés, hogy lassan jövünk :-)
Amikor a kocsihoz érve megkérdeztem, elfáradtál-e Tami, akkor azért bőszen bólogatott. nagyon aranyos volt, el is aludt gyorsan, de ma már nyoma sincs a tegnapi fáradtságnak..
Ha minden úgy alakul, akkor majd készítek képet is róla, mert nagyon aranyos :-)))
Na jó, biciklizni, tényleg csak az aszfalton lehet, így felveszem ezt az előnyt a városban élés előnyeihez :-))
Szólj hozzá!
Címkék: pillanat tamara
2010.05.06. 17:29
Edward
Néhány képet találtam Edvárdkoma életéből, amely meghatározó állomáspont volt az Ő, jobban mondva inkább a mi életünkben.
1. Edward kicsiben, ekkor ismerkedtünk meg Tibivel:-) ezt a képet Ő hozta össze (amúgy az irodában készült, a zsinórok alatt ült a kis Edward...
2. Edward Óbudán, ez a kép, így nagyban ütős...a szemei, mint most is, nagyon kifejezőek...
3. Edward már Szfváron, az új kanapéján...magányosan..
4. Otthon magazin, anno, karácsony..
5. Blikk, mint Európa (egyik) legnagyobb kutyája
6. Rtl ugyanaz..
7. Index őrület
8. Portré Tibivel :-)
9. Edward, mint modell :-)
10. Edward a festőművész kutyája
11. Tegnapi szerzemény, amiért ezek a képek valójában felkerültek :-) Tamara felékszerezte Edwardot, aki mindezt szó nélkül tűrte :-)
Szólj hozzá!
Címkék: edward
2010.05.06. 15:29
Séta
Megjöttünk a napi sétából. gondolom, nem egyedül vagyok ezzel, meg az érzéseimmel. Tamara elaludt közben, ez jó is.
Valahogy mégis furcsa elégedetlenséget érzek. Székesfehérváron élünk, és a rutin séta, az a 4sávos út mellett besétálás a 'városba' és ott vagy eszünk egy fagyit, mert pont útba esik, és nincs mentség, fagyi kéééééé, vagy eljutunk az 'Attila kávézójába', mert pont addig bírom pisilés nélkül (8.hónapban vok). ez egy nagy kör séta, mert innen átsétálunk a 'vízhez', át a parkon, vissza a 4sávosra, és onnan haza. én kifáradok, Edward belefárad (a lassú tempónkba), Tamara meg jellemzően beül a 'lilába' (hordozó), és didizve elalszik rajtam. ez kb 2-3 óra sétát jelent.
Egy télvégi séta :-))
De valahogy nem erre vágyom. Nagyon hiányzik a kert, vhol a 'világvégén', ahol kint lehetünk akár egész nap, Tamara bogarászhat, kertészkedhet kedvére, nem kell nekiöltözni, nekikészülni, hogy akkor most indulás, meg ne ülj le az aszfaltra nézegetni a bogarakat, mert tiszta kosz minden, hanem egy szál bugyiban és pólóban lehet egész nap fetrengeni a kertben. Edward meg végre szabadon, kedvére azt csinálhat amit akar. na ez hiányzik. meg a friss zöldség, fűszernövény (a terasz nem épp a legsikeresebb földterület :-) ) és gyümölcs a kertből.
Nem akarok én elszakadni a várostól, és remeteként, földművesként élni az életem, de az arányokat épp megcserélném. A 'heti 1-2 alkalom velencei-tavi egész napos séta' : városi séta arányát megcserélném, az 1-2 napos városi séta : többi kertben rötyögés jobban esne. no meg én egyszer megígértem magamnak, hogy ha lesznek gyerekeim, akkor azoknak megmutatom a 'világot'. igen, ebbe beletartozik a város is, de most, 2 évesen, meg leendő újszülötten azt gondolom, a legtöbb amit meg tudok mutatni a természet megtapasztalása. No és a városé, de abban még lesz része az életben...az alap, azt gondolom az, hogy az ember a természet része, oda tud mindig visszakapcsolódni, ennek kell zsigereiben benne lenni. mint gyökér, mint a ház alapja. Aztán erre jöhet minden, amit természetesen meg szeretnék mutatni nekik..
Azt hallottam vmi nagyokostól, hogy a város elvesz tőled, a természet pedig ad. Igen, így érzem én is. Ezért gondolom, hogy kertben/vidéken (mindegy) élni feltöltődés, hogy aztán elvegyük a várostól, amire nekünk szükségünk van (kultúra, közösség, egyéb programok)...
De tehetetlen dühöt érzek, hogy itt kell sétálni a 4 sávos mellett, hogy a napi program a 'beséta' a városba. persze igyekszem ezen változtatni, csak mint tudjuk, ez nem olyan egyszerű..
Pedig nem panaszkodhatok, egész jó helyen lakunk, az ablakok egész nap tárva nyitva állnak, a teraszon épp egy alvó kuckó kialakításán töröm a fejem, hogy a déli alvás is a szabadban legyen.
De bízom benne, hogy ez azért fog változni, és a 'kis vityilló kerttel' hamarosan össze fog jönni :-)
Szólj hozzá!
Címkék: gondolat
2010.05.02. 12:46
Felesleges dolgok 2
Tegnap voltunk Tibivel egy 'salátázóba'. Nem járunk ilyen helyekre, de május egy lévén semmi nem volt nyitva, a hűtő meg elég üres volt...
Szóval olyan bio-egészséges hely üzenete volt... beértük volna egy falafeles szendviccsel, de persze semmi ilyen hely nem volt nyitva...
Bementünk. Minden zöld, minden fekete, trendi, ahogy kell. Húsosat,tojásosat nem rendelek, mert nem láttam felnőni azt az állatot. Marad a saláta. Jó, legyen avokádós saláta. Kérek még egy tonhalas tésztát Tamarának. Tibi mexikói-chilis szendvicset kér. Jó, legyen még Tamarának egy gyerek gyümölcssaláta. Meg egy gyümölcslé. Ok.
Várunk. Megjön a gyümölcssaláta (650Ft): fél alma, fél körte és fél banán jó apróra vágva, kis tálkában. Nesze neked...
Megjön a salátám: jégsaláta, paradicsom, paprikakarika, és avokádó. Árra nem emlékszem, olyan ezer körül... íze borzalmas, tiszta vegyszer minden, az avokádó kőkemény, a zöldségek vegyszerszagúak. Mit is várunk áprilisban??
Megjön a tészta: a szag alapján Tamara fintorogva nem eszik belőle semmit. Az ipari majonéz szaga visz mindent. Persze jégsalátával.
Tibi szendvicsét nem kóstoltam, de Tamara csak abból evett. Legalább annak volt íze, csípős, chilis, gondolom hasonló minőségű összetevőkkel.
Lehet, hogy finnyásnak tűnök, de elgondolkodtam közben: ez már a vendéglátás netovábbja, a legegészségesebb helyek egyike. Az emberek is gondolják, na, ha itt eszek jó drágán vmit, akkor biztosan sokat tettem az egészségemért, és jobban fogok kinézni? Ettől várják az emberek???
Annyi pénzből, amennyit itt elköltöttünk, egy hétre veszek a családnak zöldséget, gyümölcsöt. Ok, nem primőr, drága, majdnem iparilag előállított pritamin paprikát és büdös paradicsomot, no meg kígyóuborkát, hanem idény zöldséget, gyümölcsöt. mert az töredék áron van, és még egy fokkal jobb is. Nem avokádót veszek, meg drága paradicsomot, hanem céklát, káposztát, zellert, répát. Meg almát. Ezek is biztos tele vannak mindenféle cuccal, de egy fokkal biztosan jobb, mint az üvegház alatt nevelt, iparifényen nevelt, ultravegyszeres zöldségek. Nincs a salátával semmi bajom, egész nyáron jöhet, frissen, tésztával, kuszkusszal, magában, amikor annak itt van az ideje. amikor a nénik 3 db salátáját elviszem a piacról, friss, illatos paradicsommal, teraszról szedett rukkolával, meg minden földi jóval :-)
Nem sok pénzből élünk, de mégis, valahogy mindig van otthon zöldség, gyümölcs, és nem értem azokat, akik szerint az egészséges élet drága, drága a zöldség,meg a gyümölcs, inkább veszek felvágottat, meg virslit, meg reggelre kakaóscsigát. Ezzel nekem nem lehet érvelni, mert tudom, h ki lehet kevés pénzből is hozni az egészséges 'étkeztetést'.
Ok, húst hetente látunk, azt is csak amit a szüleim nevelnek, kb 20 tojást használunk el egy hónapban, és nem iszunk minden nap tejet, nem veszünk actimelt és gyümölcsös danone joghurtot, nincs otthon csokis parány, ropi, és üdítő, ja,és péksütemény sem, és vegyiárura is minimálisat költünk. Helyette inkább kigyűjtök 2 havonta egy homoktövis olajat, vagy avokádóolajat, veszek tengeri algát és barna rizst. Inkább csinálok fagyit drágábban, házi joghurtból áfonyával gyümölcsjoghurtot, és még sorolhatnám. Csak átcsoportosítok. Kihagyom a számomra felesleges dolgokat, és olyanokra költök, amire más azt mondja, áá, ez felesleges és drága.
Nem gyűjtök drágább mobiltelefonra, nem követem a divatot, nem gyűjtünk wellness hétvégére, hanem sétálunk egyet a Velencei-tó partján, nem járok kozmetikushoz, hanem otthon teszek fel egy pakolást, ami friss, és tényleg gyümölcssavakat tartalmaz, meg gyógynövényes, mert én szedtem és kevertem be. Ezekkel rengeteg pénzt lehet megspórolni. És nem csak a spórolás miatt. Ha lenne pénzem sem költenék ilyenekre. mert ezek tényleg felesleges és hatástalan, értéktelen dolgok. Ha sokkal több pénzem lenne, rendelnék friss szardíniát, vennék finom olívaolajat, és vennék egy házi mini malmot, hogy friss lisztet tudjak csinálni, és olajprés készüléket, hogy friss dió és mandulaolajat, meg napraforgó olajat tudjak készíteni. Nagy vágyak...
Szólj hozzá!
Címkék: gondolat életforma
2010.05.01. 07:04
Rebarbarás jégkrém
Tegnap mindennél jobban megkívántam(tunk) egy kis édességet. Amint benéztem a hűtőbe, rájöttem, ez most, itt nehezen fog menni. De találtam egy csomag (még a múltkori piacról vásárolt, friss) rebarbarát. gyümölcslevesbe akartam tenni, de ahhoz még gyümölcsöt is venni kellett volna :-))
Így felmérve az akadályokat, feláldoztam a még kuriózumnak számító korai rebarbarát.
Tibi anyukájától kaptam egy pálcikás jégkrémkészítő 'dobozt', amibe 8 db jégkrémet lehet elkészíteni. volt nekem már ilyen, de a sok költözés alatt a kupakok megfogyatkoztak...
Szóval adva volt egy csomag rebarbara, egy kisdoboz házi joghurt (szintén a piacról) és a jégkrémes doboz.
Ezt a jégkrémkészítő dobozt csak ajánlani tudom, mert nagyon imádja mindenki. Kis adagok, nem kell kevergetni, nincs az a kásás, jeges érzés, és pont elég is egy napra ennyi jégkrém-fagyi :-)
Ahogy készült:
A rebarbaráról (1 csomagot használtam, kb 5 rövid szár volt) lehúztam a külsejét, felaprítottam, és épp csak annyi vízbe feltettem főni, hogy ellepje. Ennek az az oka, hogy 4db csokis jégkrémet, 4 db rebarbarásat készítettem, így kb 3-4dl folyadékra volt szükségem. Kb 8-10 perc alatt puhára főttek a kis darabok, ezt villával vagy botmixerrel összepürésítettem, ment bele kb 2 evőkanál méz, és 3 evőkanál joghurt. összekavartam és ment be a kis tégelyekbe.
Kb 3 óra és tökéletesen kész, fejjel lefelé forgatva viszonylag könnyen kijön, és lehet élvezkedni :-)
Az íze savanykás, és nagyon különleges, ajánlom mellé a csoki változatot (tejszín, kakaó, méz, joghurt) is.
Nem kell mondanom, hogy pillanatok alatt elfogyott mind:-)
Szólj hozzá!
Címkék: fagyi desszert
2010.05.01. 00:40
Gyökerek
Leszögezem, nem 'tökéletesek' a szüleim. Tudom, tisztában vok vele.
Hallgatom a szerenádot. a szokásos, minden május elsejei szerenádot. Amit néha szerettem, néha a könyökömön jött ki, néha szégyelltem. de most vhogy 'nosztalgikus',kedves és 'megbocsátandó bűnnek' éreztem. hiszen ezek a gyökereim..
Egyszerű hajdúsági lány vagyok, a maga hibáival és hozott kis csomagjával. A nagy mulatságokkal, a túlzásba vitt, néha szélsőséges megnyilvánulásokkal, a nagy lakomákkal és ünnepélyekkel-ünnepélyességgel, szívósságával, karizmatikusságával és hát a maga 'tuskóságommal' is :-)
Tibi 'dunántúli'. nekünk ez olyan távoli volt, mindig :-) Sopronban, ahol tanultam persze mindenki keletről jött, és láttam-tapasztaltam sokféle kultúrát, de hát a Hortobágy, az Alföld, az mindig kicsit kuriózumnak számított...
Nemrég beszélgettünk az ünnepségekről, azok jelentőségéről-jelentéktelenségéről. egy egyszerű konfirmálási esemény indította meg a 'vitát. a lényeg, hogy Tibinek megvolt a véleménye, a nagy készülődéssel, felhajtással járó konfirmálásról. a felesleges költekezésről, a másik nem, csak saját magunk figyelembevételéről (az ajándékozott személy csekély ajándékot szeretett volna, de a 'szülőközösség' meg nagyot akart). Mindezt visszavezette az önzőségre, a saját és másoknak való megfelelésnek, a mutassuk meg, mi nagyobbat tudunk gondolatnak. értem én. és jogos is, meg minden. De vhogy nem tudom elítélni (kritizálni amúgy sem érzem magam jogosultnak) ezt a fajta hozzáállást. Mert én ebben (is) nőttem fel, és belülről átélni ez nem volt akkora 'bűn". Nem volt annyira tudatos (persze, erre jön, h mindez csak tudatalatti), hanem inkább az ünnep adta ünnepelhetőség lehetőségét használták ki. Végre, lehet ünnepelni! mindegy mit, csak jó nagy legyen. Igen, tényleg felesleges, és tényleg csak magának csinálja az ember, és tényleg csak felhajtás az egész, de akkor mi van? Ez így jó. Vannak ilyen és vannak olyan emberek. Így színes. ettől gazdag. Ünnepelni lehet jó. A nagy felhajtás is jó néha. Úgy megadni a módját, ha úgy szeretnénk. Persze az ünnepelt a lényeg, neki (is :-) ) adjunk, de akkor is. Felesleges, persze, de néha megengedett..
És amikor látom Tamarát, a 'nyugat' és 'kelet' keverékének gyermekét, fürkészem a tekintetét, és látom benne ezt a vonalat is... a mulatozás örömét, az ereszd el a hajam, azt az igazi hortobágyi leányzót. Persze pont ugyanannyira látom benne a velencei tavi, dunántúli, finomabb megnyilvánulásokat is :-)
De ez így van rendjén. Így színes, így végletes, és így tudja elfogadni a 'másságot',ami csak többet ad, mintha egyformák volnánk..
Talán át tudom neki adni ezt a 'vonalat is', hogy megértse, és elfogadja magában a különösnek vélt tulajdonságokat, később amikor felnő...mert ezek a gyökerei. És még sok minden más is, amit természetesen ugyanígy 'tudatosítani' szeretnék benne, bennük (Tesó)..
Néhány pillanatkép a múltból :-), szemléltetésképp :-)
Ezen a képen nincs családtag, csak a hangulata tetszett meg... nem messze tőlünk, egy tanyán készültek a képek..
Szólj hozzá!
Címkék: gondolat hortobágy életforma
2010.04.28. 13:30
SZEDD MAGAD
imádom a szedd magad akciókat, régi szép családi emlékek fűződnek hozzá... elkezdtem hát összegyűjteni, mit hol lehet szedni. folyamatosan bővítem,mert még elég hiányos az 'adatbázisom', ha Nektek van vmi új címetek, várom!!
SZAMÓCA: www.erdbeerland.hu Székhely: 2084 Pilisszentiván, József Attila u. 14., Telefon, fax: 26-368-000, erdbeerlandkft@invitel.hu
Budakalász [Hermes] a 11-es főút mellett a Hermes áruháznál
Budakalász [Lupa-sziget] a Budakalász: 11-es főút Lupa-szigeti elágazásnál a Duna gátjánál.
Érd: 7-es főút Érd elkerülő szakasza mellett
Győrszemere: A 83-as főút mellett, Győr irányából Pápa felé, a 64-es km szelvényt elhagyva, bal oldalon
Győrzámoly: A szigetközi út mellett Győrújfalu és Győrzámoly között
Mosonmagyaróvár: 1-es főút mellett, a rádióállomással szemben
Pomáz: Szentendréről Budakalászra vezető mellékút mellett, a Vízmű épületével szemben
Rajka: Bezenye és Rajka között, a 150-es főút mellett
Solymár: A 10-es főút mellett, az Auchan áruház alatt. GPS koordináták: Az ültetvényre bevezető földutat jelöli!
Szigetszentmiklós: Csepelről Szigetszentmiklós felé vezető főút mellett, a Közlekedési Felügyelet után
Vértesszőlős: A Vasútállomás felé elfordulva, az Által-ér hídja után bal oldalt.
CSERESZNYE:
Pomáz, Dolina-puszta: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
MEGGY:
Kerecsend és Füzesabony között kitáblázva: 36/550-500
Agárd, Bikavölgyi út 22/570-085
Pomáz, Dolina-puszta: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
Pécel- Maglód: "KATI-MAJOR”, A 31.SZ.FŐKÖZLEKEDÉSI ÚTRÓL PÉCEL ÉS MAGLÓD KÖZÖTT A FÁY-TANYAI LEHAJTÓNÁL KELL LEKANYARODNI, MAJD AZ ASZFALT ÚTON EGYENESEN LE A RAKTÁRAKIG. OTT MÁR \"KATI-MAJOR\" KITÁBLÁZVA, AHOL A MEGGYES VAN, 06-30-9505-740-en Duliskovich Katalin családi gazdálkodótól
Pátka : Garden Kft. Pátka, a falu végén a domboldalban, Kelemen Zoltán 30/416-8923, Web: http://www.gyumolcsos.hu/szeddmagad.htm
Fülöpszállás, Hármas puszta: 06-30/935-8051 Csóti Gabriella.
Csala, Székesfehérvár mellett, 30/336-4791
Kecskemét, Kujáni Tanya, Áfonya u. 12.Kujáni László és Kujáni Lászlón, 06-76-493-208, kujani @kujani.hu
MÁLNA:
Kerecsend Demjén felöli végén levő málnás: A falu és a Korona gombatelep között
Zalaegerszeg határában, könnyen megközelíthető helyen: 30/680-2571
Nagymaros ?
SÁRGABARACK:
Pátka Garden Kft. Pátka, a falu végén a domboldalban, Kelemen Zoltán 30/416-8923, Web: http://www.gyumolcsos.hu/szeddmagad.htm
Székesfehérvár-Csalapuszta Barackvirág Farm: Székesfehérvár-Lovasberény felé 811.sz. útról), www.szabofarm.hu
Pomáz, Dolina-puszta: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
Eger: Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola Tangazdaság – Eger: Eger, Donát-dűlő, 06-36-313-434
Gyöngyös, Székely Családi Gazdaság : Gyöngyös mellett a 3 főúton a 78 km-kőnél, Székely Gábor 30/232-4890, Székely Zoltán 20/351-6391, Székely Tamás 70/291-4278
Gyöngyöspata Molnár Tamás –: Gyöngyöspatától 2 km-re a Szurdokpüspöki felé vezető úton, 30/ 368-7293
Csala, Székesfehérvár mellett, 30/336-4791
Kecskemét, Kujáni Tanya, Áfonya u. 12.Kujáni László és Kujáni Lászlón, 06-76-493-208, kujani @kujani.hu
ŐSZIBARACK:
Eger : Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola Tangazdaság : Eger, Donát-dűlő 06-36-313-434
Gyöngyös, Székely Családi Gazdaság : Gyöngyös mellett a 3 főúton a 78 km-kőnél, Székely Gábor 30/232-4890, Székely Zoltán 20/351-6391, Székely Tamás 70/291-4278
Pátka Garden Kft. : Pátka, a falu végén a domboldalban, Kelemen Zoltán 30/416-8923, Web: http://www.gyumolcsos.hu/szeddmagad.htm
Rajka Rajkai Mezőgazdasági Szövetkezet : Rajka - Dunakiliti között a Szigetközi úton a Szivárgó partján fekszik az ültetvény. Az ültetvény megközelíthető az M15-ös autópályán rajkai kihajtással, illetve a 15-ös műúton, 96/222-176
Pomáz, Dolina-puszta: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
Pomáz, Dobogókői úton a csobánkai elágazás után: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
Csala, Székesfehérvár mellett, 30/336-4791
DINNYE:
SZILVA:
Pomáz, Dolina-puszta: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
Pomáz, Dobogókői úton a csobánkai elágazás után: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
Balmazújváros: Tel.:30/905-7186
Fülöpszállás, Hármas puszta: 06-30/935-8051 Csóti Gabriella.
Eger Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola Tangazdaság – Eger: Eger, Donát-dűlő 06-36-313-434
Gyöngyös Székely Családi Gazdaság : Gyöngyös mellett a 3 főúton a 78 km-kőnél, Székely Gábor 30/232-4890, Székely Zoltán 20/351-6391, Székely Tamás 70/291-4278
Rimóczi Szövetkezet: Rimócz major (István király út 71.), 70/55-44-202
Pátka Garden Kft. Pátka, a falu végén a domboldalban, Kelemen Zoltán 30/416-8923, Web: http://www.gyumolcsos.hu/szeddmagad.htm
Kerecsend és Füzesabony között kitáblázva: 36/550-500
ALMA:
Gyöngyös Székely Családi Gazdaság : Gyöngyös mellett a 3 főúton a 78 km-kőnél, Székely Gábor 30/232-4890, Székely Zoltán 20/351-6391, Székely Tamás 70/291-4278
Kiskorpád 7524Vörösmarty u 1/a (ez a találkozás helye és innét kísérik ki a vendégeket a gyümölcsösbe), Kaposvártól 15 km-re, Kerti Gyümölcs Kft, 06-82/577-066 és 06-30/268-8282
Kecelen, a kalocsai-kiskőrösi úton: 06-20-371-7787
Pomáz, Dolina-puszta: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
Pomáz, Dobogókői úton a csobánkai elágazás után: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
KENDERESEN a szakiskola almáskertjében: 06 70 213 93 91
Erdőkertes: Nyíriné, 28/475-311
Agárd, Bikavölgyi út 22/570-085
Kerecsend és Füzesabony között kitáblázva: 36/550-500
DIÓ:
Pomáz, Dobogókői úton a csobánkai elágazás után: Pilis Kert Kft., Tel.: 06 (26) 325-065, piliskert@mail.datanet.hu
SZŐLŐ:
Agárd, Bikavölgyi út 22/570-085
Kecskemét, Kujáni Tanya, Áfonya u. 12.Kujáni László és Kujáni Lászlón, 06-76-493-208, kujani @kujani.hu
4 komment
Címkék: hírek szedd magad
2010.04.27. 23:58
hétköznap
apró kis szösszenet mára, mintha jártam volna hasonló cipőben:-) habár szerencsésnek mondhatom magam, mert csak rövid ideig érintett meg a 'szele'...
ha megnézted, és úgy érzed, változtatnod kellene, akkor már megérte :-)
és ez csak az első lépés volt...
Szólj hozzá!
Címkék: gondolat
2010.04.26. 19:16
nyaló
egy újabb 'kényszerleleményes' megoldás..
ha már a nyalóka a nagyszülői látogatás része lett, és otthon is óriáshiszti tör ki, h NYALÓÓÓÓÓÓ KÉÉÉÉÉÉÉÉÉ, akkor nincs mit tenni nyalóka KELL.
így készítettem el egyszer dühömben a házinyalót. nesze nektek nyalóóó :-))
alaprecept: 15-20dkg cukor, hurkapálca. ennyi. lehet fehér, vagy barna,csak akkor hamarabb kész van, mert a barnacukor gyorsabban keseredik..
tedd a cukrot egy kis fémedénybe. alacsony-közepes lángon addig kell kevergetni, míg megolvad. aztán várni kell. kanállal, vagy kerek végű késsel az edény oldaláról egy kis kupacba érdemes összeállítani. mikor már majdnem keményre hűlt- még ekkor is nagyon forró- vegyél ki diónyi darabokat és nyomd rá a 3felé tört hurkapálca végére. ekkor még tudod formázni, habár majd' leég a kezedről a bőr :-)
namármost, ezt lehet tovább cifrázni! ha a cukorral egyidőben apróra vágott diót, mandulát, szezámmagot, müzlit teszel, akkor még izgalmasabb lesz az íze, és még egészséges is!
kép nincs, de majd egyszer lefotózom, ahogy Tamara eszegeti :-)
Szólj hozzá!
Címkék: desszert
2010.04.26. 15:37
gyerekkence
megkezdődött a tavasz, és le is vettük a nadrágot, Tamarán már csak rövidnadrág+póló+kapucnisfelső van :-már korábban is észrevettem, ha sok harisnya, pulóver, sok réteg rua kiszárította a bőrét, így tavasztól függetlenül kezdtem el az 'kencetúrát'.
tavaly az édesmandulaolajat és búzacsíraolajat használtam, idén váltottam (Tesóm ötletére) az avokádóolajra. a lényeg, h jó minőségú legyen (pl Primavera). mivel vizes bőrre írja a felvitelt, én űgy oldottam meg, h főzök jó erős csalánteát-főzetet, és egy féldeci-decibe öntöm az avokádóolajat.
aztán jön a pancs... amolyan rituálészerűen kenegetjük a testünket-azaz én imitálom, milyen jó is, és kenem Tamara testét, ő meg élvezi-
ja, és itt az ideje-sőt, már késő is!!!- elkezdeni a homoktövisolaj külső-belső használatát. mi a tavalyi évet mindenféle napolaj, naptejek nélkül megúsztuk, pusztán homoktövisolaj segítségével, és azzal az egyszerű tény betartásával, hogy ha pirul a bőr, akkor bemegyünk az árnyékba..
a tavalyi nyár 'eredménye' homoktövissel :-)
ha érdekelnek a különféle (illó)olajok, és azok hatásai, felhasználása, akkor ajánom a következő könyvet:
Ingeborg Stadelmann: Bevált aromakeverékeim
Szólj hozzá!
Címkék: kence
2010.04.21. 22:22
felesleges dolgok
sokat foglalkoztatott, mire is van valójában szüksége egy embernek?mi okoz még 'örömöt' és mi fásultságot? mennyi minden nélkül megél az ember, ami nem köti 'gúzsba' és nem húzza le.
a felesleges dolgok.
ami nélkül szabad, független vagyok. mert nekem mi a szabadság? eszmék, tárgyak, személyektől 'független' élet. nem magamnak való vok, ne értsd félre. és nem is azt jelenti, h na én csak azt csinálok,ami én akarok. nem tudom jól szavakba önteni..
Tibi olvas egy könyvet: ALEXANDER VON SCHÖNBURG: PÉNZ NÉLKÜL GAZDAGON
a kérdéseimre a választ (részben) megkaptam, azaz végre vki megfogalmazta, amit mélyen gondoltam. (egyik este kezdte felolvasni nekem, és felkaptam a fejem,mikor ezt a részt olvasta).
Idézem,azaz beírom a fontos részeket, mert ettől jobban nem tudom megfogalmazni:
"Az agykutató Wolfram Schultz egy híres kísérletet végzett majmokon. A ketrecen kézfejnyi nyílás volt, fölötte egy kis lámpa. Minden alkalommal, amikor a nyíláson át almadarabokat nyújtottak be a majmoknak, egy pillanatra felvillant a fény. A majmok rövid idő után felfogták, miről van szó, vagyis amikor a lámpa felgyulladt, megugrott az agyukban a dopamintermelés. Ám Schultz azt is megállapította, hogy ez a boldogsághormon csak addig termelődik, amíg a majmok jutalomra vártak. Amikor végre megkapták az almájukat, nem lett magasabb a dopaminszintjük. A tényleges jutalom tehát sem boldogságot, sem örömöt, sem egyéb, az agyban mérhető reakciót nem váltott ki. Izgalmat csak a várakozás öröme szerzett- a beteljesülés maga nem járt semmiféle boldogságérzettel. Schultz professzor még tovább ment. Tudni akarta, a jutalom minőségének emelése mérhető különbséget okoz-e, és ha igen, akkor milyen mértékben. A fényjelzés után tehát nem almával, hanem mazsolával jutalmazta a majmokat. Juhuuuu! Ettől kezdve még több dopamint lövellt az agy, amikor a lámpa jelzett. A majmok azonban hamarosan rászoktak a jobb ételre- a dopamintermelés alábbhagyott, és a majmok ettől kezdve csak ugyanolyan boldogságot érezhettek, mint amikor az almának örültek. Amikor Schultz egy idő után ismét váltott, és a mazsola helyett visszatért az almára, még süllyedt is a dopaminszint. A lámpa felvillanása már nem izgatta a fásult majmokat. Schultz professzor kijózanító felismerése: minél magasabbra srófolja az ember az elvárásait, annál nehezebb boldoggá tenni. És: az élvezet nem növeli a boldogságérzést, erre tulajdonképpen csak az örömteli várakozás képes. ....
...az a fogyasztás, amelyre a reklám és a válogatott ajánlatok buzdítják az embert, csak a legritkább esetben örömteli. Azok a dolgok, amelyekért a legtöbb pénzt kiadjuk, amelyekre a reklám -társadalmunk- mint nélkülözhetetlen javakra beszél rá bennünket, közelebbről szemlélve csupán fölösleges holmik, értéktelen, hasztalan üveggyöngyök. Vizsgáljuk csak meg egy pillanatra az 'értéktárgy' fogalmát egy betörő szempontjából: amiket minden lakásból érdemes eltávolítani, azok elsősorban a műszaki cikkek-tv, DVD, hang, komputer. Mind olyan tárgy, amely két-három éven belül elavul, és már nincs értéke. Rolf Peter Sieferle történész azt állítja, hogy relatív jólétünk ellenére 'tulajdonnélküliek társadalmává' váltunk... például egy szakmunkás, jóval több, mint egymillió eurót (Németország) is kereshet az életében, de tartós, személyes tulajdona általában csak töredéke annak, amit kigazdálkodott, hiszen a pénzt időközben értéktelen tárgyakra, értelmetlen időtöltésre kótyavetyélte el: utazásra-wellnessre-, labilis bárpultra, fondükészletre,ostyasütőre, kombidzsekire, activity-hátizsákra, úti hagymavágóra, pulóverboholytalanítóra, chipseszacskó-lezáróra, csí-gépre,stb..."
sorolhatnám tovább, és idézhetnék még, de a lényeg asszem megvan benne. nem akarok sarkosítani -hisz nekem is van ostyasütőm:-) - te tényleg? mire van szüksége az embernek igazán? mi képvisel értéket, és mi holmi talmi csillogás, egónk kielégítésére szolgáló kacatok... nem aszkéta életre vágyom, nem akarok egyik végletbe se kerülni, de elgondolkodtató kérdések ezek...
Tibivel beszéltük, h végül is, ha költözni kellene ki mit vinne magával? -persze a két laptopon kívül-ez is milyen tipikus XXI. századi..- én Tamara kispiros biciklijét és a kávéőrlőre szavaztam, mert abból készítek hajdinalisztet, meg mindenféle lisztet kenyérhez. aztán ennyi. a többi nem lényeg, mondjuk ezek sem..Tibi a DvD-it vinné :-)
tehát nekünk az összvagyonunk tulajdonképpen a családunk és a felbecsülhetetlen értékű festmények :-)
Nektek mi képvisel értéket, mi a 'vagyonotok'? miről lehet lemondani a hétköznapokban, anélkül, h aszkéta életet élnénk? mondjuk kinek mi az aszkéta...
az egész könyvet érdemes elolvasni, habár nekem még nem volt időm, de szerencsére az igazán érdekes részek mindig felolvasásra kerülnek, így majd továbbítom felétek is ezeket :-)
2010.04.18. 15:17
kenyérlángos zölddel töltve- avagy zöld pizza
folytatom a zöld témát, mert a tavaszi levesről eszembe jutott a kedvenc kenyérlángosom, amire-be zöld masszát, salátát teszek.
ezt eddig mindenki imádta, függetlenül, h tisztába lettek volna, mi van benne.
mivel Tibi is előszeretettel megeszi, így biztos számos konyhába becsempészhető.
kenyérlángos: (én 2+gyerek főre tervezek)
15 dkg fehér liszt, 15 dkg rétesliszt, 1/3-1/4 friss élesztő, csipet só, és annyi víz, h könnyen gyúrható, puha tésztát kapj.
én már itt szoktam 'adalékanyagozni', mert makrobiotikus múltamból megtanultam, h a tengeri algák 'szinten' tartanak, bárhogyan is táplálkozol. szóval én még kávéőrlővel megőrlök 2-3 csík wakamét, vagy kis adag kombut, (arame, hijiki, stb...)tök mindegy melyiket, és beleszórom a lisztbe. na ennek az íze egyáltalán nem felismerhető, de mégis, Tibi és Tamara arcán másnap megjelenik az a jól felismerhető egészséges szín és állag :-)
szóval ezt a tésztát hagyom pihenni kb 1 óráig meleg helyen, h jól duplájára keljen. aztán lapos lepényeket formázok és vasserpenyőben kevés olajjal kikenve kisütöm mindkét oldalát 1-2-3 percig, amíg apró pirulós foltok nem lesznek rajta. ez így nagyon finom, magában is.
aki szereti, kenje meg fokhagymás olívaolajjal.
és most jön a lényeg, a töltelék, vagy feltét:
feltét: túró, tejföl, só, fokhagyma (eddig hasonló, mint a körözött), és aprítok bele (fokhagyma illatú)kányazsombort, petrezselymet, turbolyát, snidlinget. összekutyulom, és kész.
aztán jön a friss saláta rá: pitypang, turbolya, sárgarépa reszelve, kányazsombor-még mindig, rukkola, ibolya-százszorszép, pitypang virág, leöntve citrom-olívaolaj 1:2 arányú keverékével.
tehát a frissen sült lángosra kenem a 'feltétet', és megszórom friss salátával, és lehet is majszolni. hang nincs, mindenki eszik, és magában próbálja kideríteni, vajon miért eszi mégis ezt a kétes zöld kinézetű valamit, ami mégis milyen finom. ja, és ez itt rajta viráááág??? :-)
Szólj hozzá!
Címkék: kenyérféle
2010.04.18. 14:38
tavaszi zöld leves
igenis, szeretek odafigyelni, mit eszünk.. akkor inkább legyek én a ciki 'biomama'. nem érdekel. így is eszünk elég hülyeséget, nem kell tovább fokozni otthon is.
sajnos elég nehéz véghezvinnem eme elképzeléseimet, mert nem csak rajtam múlik, ki mit szeretne enni, illetve ki milyen aprósággal ajándékoz-kedveskedik nekünk. a férjem csoki és édességkedvelő, a lányom szintén...nyalóka, csoki, cukor, egyebek. pedig nálunk nincs otthon, de vannak nagyszülők, és van BOLT. a nagyszülők még csak-csak, annyi belefér. de a bolt!!!! ááááá, és a hiszti, üvöltés...Ti mit csináltok ilyenkor? emlékszem, volt egy cikk, ahol Angelina Jolie-t fikázták, mert a reptéren hisztiző gyerekeinek végül megvette a csipszet, csokit, csak hallgassanak el... aztán az lett a cikkből, h milyen rossz, felelőtlen anya...
na de még bírom, a tavasz pedig rengeteg finomsággal kecsegtet, ami egészséges, olcsó és finom is.
március-áprilisi favoritom a zsenge csalán, turbolya, pitypang és kányazsombor. ebből mindenbe teszek egy kicsit, észre se lehet venni.
ma egy sóska levest csináltam 'vadasan', ami szerintem nagyon jó lett, (leszámítva, h pici sót tettünk még bele) és Tamara is nagyokat kortyolt-kanalazott belőle.
Íme a recept: TAVASZI ZÖLD LEVES
4 marék sóska, 1 marék csalán, 1 marék kányazsombor-pitypang-turbolya, 3 gerezd fokhagyma, só.
a lényeg, h szár ne kerüljön bele, különben jön a hínár-moszat érzés :-). én csak megmostam, leszáraztam és kevés vízben megfőztem, kb 3 percig. összeturmixoltam és fűszereztem. ennyi. főtt tojással és egy fél citrom levével szerintem isteni:-)
ha díszíteni akarod, szórd meg pitypang és százszorszép virágaival :-)
néhány info az említett növényekről (mi Sukorón a patak partján szedjük, szerintem csak nekem jelent óriási élményt, habár Tibi is együtt érzően és férfiasan kesztyű nélkül szedi a csalánt. felnézek rá :-)) )
csalán: vértisztító, vizelethajtó, emésztést serkentő és keringést javító. Levelei béta-karotint, C-, B-, és K-vitamint, flavanoidokat, klorofillt, vasat, kalciumot és káliumot tartalmaznak.
kányazsombor: emésztésjavító, vértisztító, természetes antibiotikumként elismert. tartalmaz nagy mennyiségű A-provitamint és C-vitamint, glukozinolátokat (mustárolaj-glikozidok: szinigrin, glukotropeolin, allil-mustárolaj, benzil-mustárolaj), kis mennyiségű a szívre ható glikozidokat.
pitypang: különböző keserűanyagokat, flavonoidokat, cseranyagot, szterolokat, káliumsókat, karotinoidokat, inulint tartalmaz, serkenti az emésztést, vizelethajtó és vértisztító, mivel fokozza a máj és a vesék aktivitását.
turbolya: gyenge, zamatos levelei édeskések és ánizsillatúak, ezért édespetrezselyemnek is nevezik. A francia konyha által használt „fines herbes”, azaz finom fűszernövények egyike. kitűnő salaktalanító 'szer'. levelei sok A- és C-vitamint tartalmaznak.
na, ha valaki ezek után tavaszi fáradtságot érez, az vmit nem jól csinál :-))
próbáljátok ki!! nyersen persze még jobb, salátába, körözöttbe, kenyérlángost megtöltve :-)