jszcst 2010.08.02. 10:04

Tiszaparti napok

 Néhány napot otthon töltöttem, az élményeket részletekben 'közlöm' :-)

Tiszacsege gyerekkorom  velejárója. Egy régi révészház, 3 hold föld,egy óriási fűzfa, gátoldal, Tisza part no meg a csárda :-)

Amikor a szüleim megvették, még a révészbácsi halotti nyomaival volt tele a ház, így sokáig sátorban laktunk, az óriási fűzfa alatt. A felújításban persze mi is részt vettünk, így került a hálószobába 3 részből álló ragasztós tóparti poszter, biztos tudjátok, miről beszélek :-)

szalmazsákos ágyak, palackos gázsütő, régi bútorok újrafestése, sok egérrel és rengeteg élménnyel, kapálással, zöldségtermesztéssel, gyümölcsökkel. A fűzfa alatt álló gémeskút volt a hűtőnk, abba engedtük le a szódát, sört, amit kellett, és ebbe dobtuk bele a minimum 8 kilós óriás görögdinnyét (a sárgát is), hogy aztán a vödörrel kihalászva egy bográcsban sült slambuc után, a fa alatt 4 részre vágva degeszre együk magunkat. Felejthetetlen élmény volt. Ezért is fáj a szívem, hogy a gyerekeim ettől már messze nőnek fel. De azért igyekszem átadni nekik ezt az élményt.. ezért is voltunk otthon több mint egy hétig, csak sajnos a rossz idő miatt keveset töltöttünk Csegén. 

Éjszaka érkeztünk meg Tesómmal és a gyerekekkel. Elszántan tartottam magam ahhoz (ahogy régen is csináltuk), hogy kint, pokrócon aludjunk, beszélgetve, csillagokat nézegetve aludjunk el. El is készítettünk mindent, ki is feküdtünk, de annyi rohadék szúnyog volt, hogy képtelenség volt meglenni. Tamara adta fel leghamarabb, ő inkább Mamával akart aludni, Iván cicizve jól szundikált, de én sem bírtam sokáig...aztán bent aludtunk végül, de a varázsból semmi nem hiányzott :-)

volt bogarászás, piacozás, fürdés a Tiszában, komp, stég, dinnyézés, tésztagyúrás,lekvárfőzés, óriásséta, fagyi, vadvirág szedés, pancsolás. Csak kevés volt...nagyon..

íme néhány kép válogatás:

 

 Számtalan vidéki kisvárosban, faluban találkozok elektromos biciklivel. Idősödő duci nénik, bácsik használják. Csak ülnek és néznek ki a fejükből. Egy porcikájuk nem mozdul, 'élvezik' a semmittevést. Ez borzasztó. Borzasztó, aki ezt kitalálta. Tuti biznisz, mert ilyen mindenkinek kell:

- persze, tekerem én, csak jó, hogy ha elfáradok, akkor pihenhetek menet közben- soha senkit nem láttam még elektromos biciklit tekerni...

-ááá, én nem akarok izzadtan beérni a munkahelyemre, az olyan ciki- így az egyetlen mozgáslehetőség, az egyetlen terület, ahol kicsit izzadnának, már az is megszűnik.

- mozgok én eleget, fáj a hátam, magas a vérnyomásom, elég nekem ez a sok nyűg, nem akarom megerőltetni magam- egyenes út az agyvérzéshez, szívinfarktushoz, magas(abb) vérnyomáshoz, ízületi és egy betegségekhez és elhízáshoz...

miért nem gondolkodik senki????miért jó ez? az falun élő embereknek már nagyon nincsenek állataik, zöldséget alig termesztenek, így semmilyen mozgásformát nem végeznek. ez a kis biciklizés lett volna, de most ez is megszűnt, mert olyan divatossá vált az elektromos bicikli.

aki jót akar a szüleinek, nagyszüleinek egy kis magyarázattal megspékelve inkább ne vegyenek nekik elektromos biciklit vagy tiltsák el őket!!! oké, a tiltás nem működik, de akkor próbáljátok meggyőzni őket, kerékpározzanak, mert az JÓ!!!

 

 Ez a 'semmi' nekem a 'minden'. Kívánok mindenkinek ilyen 'semmit' :-)

 

 

 

 

 Ezt az arclemosót bárki elkészítheti, nem lehet azt mondani, nehéz beszerezni az alapanyagokat :-)

A muskátli virágzik. Kertben, teraszon, de még ablakpárkányon is könnyen nevelhető, vagy beszerezhető. 

A belőle elkészített arc-sminklemosó kiváló száraz bőrre, egy buli, vendégség után. 

Muskátlileveles-virágos arctisztító balzsam:

75ml extra szűz olívaolaj, 10g reszelt méhviasz, 12db friss, illatos muskátlilevél, 2db muskátli virágfej, 10 csepp muskátli-illóolaj

(a recept a természetes szépség titka című könyvből írtam, imádom ezt a könyvet, tele van hétköznap is használható receptekkel)

Az olívaolajat gőz felett olvaszd fel a méhviasszal, majd egy kisméretű, hőálló üvegedénybe tedd a leveleket-virágokat és öntsd rá a megolvasztott méhviaszos olívaolajat. Az edényt zárd le és 3 héten át tartsd hűvös, sötét helyen. Ha kész, akkor gőz fölött melegítsd fel, és gézen vagy kávéfilteren keresztül szűrd át. Csepegtesd bele az illóolajat és öntsd át makulátlanul tiszta, széles szájú üvegbe (régi arckrémes üveg). 

tipp: keress citrom- vagy almaillatú muskátlit vagy rózsamuskátlit.

jszcst 2010.07.16. 11:37

nap képe: A fiú

még senki nem mondta rá:ugye kislány? és ez így van jól :-) a fiú (Iván) legyen fiú,kemény mandula, a lány (Tamara) pedig hamvas őszibarack:-)

a XXI.század hülyesége. biztos korábban is volt hasonló hülyeség, de azt gondolom, kicsit túlzásba estek az emberek.

Kiírtunk mindent, ami az egészségünket, kényelmünket, nyugalmunkat megzavarja. Milyen alapon? 

Ok, a betegségeket hordozó állatok. Szegények, így jártak...ezt még be lehet nyelni (ők nem így gondolják). 

Aztán jönnek az allergiát okozó növények (és állatok távoltartása). Először a parlagfű, pedig nem sok mindenről tehet. a legyengült szervezetű, természettől eltávolodott ember bármire allergiás lehet. Ha egész nap légkondis, padlószőnyeges irodában dolgozik valaki, és az évszakok változását a szervezete nem észleli, csak a tévén keresztül, akkor ne csodálkozzunk, hogy annyi allergiás van. Azt a sok szenny árut, amit megeszünk, belélegzünk, képtelen a szervezetünk feldolgozni, legyengülve pedig könnyedén allergiába fulladhat az életünk. Milyen egyszerű a képlet és mégis milyen nehéz visszaállítani az egyensúlyt. mind az embereknél, mind a természetben. Nem vagyok szakember, csak ha kicsit globálisan tekintek a témára,akkor elkeserít ez az irány. Mi jön még? Majd ha az emberek a csalánra lesznek allergiásak, akkor azt irtják? vagy az almára, akkor nem lesznek almafák???inkább az emberek fizikai (és lelki) állapotát kellene javítani, hogy visszaállhasson az egyensúly...

a másik aktuális téma,a szúnyogirtás. a szúnyog nem terjeszt betegséget, nem veszélyes, csak kellemetlen...és máris a fő ellenségünk lett. lehetetlen vele együtt élni??mondom én, akit kíméletlenül összecsipkedtek a szúnyogok...tegnap volt szúnyogirtás, és hát megkaptuk a magunk xxl-es dózisát..mindenki panaszkodik a rengeteg szúnyogra,na most, meg is kaptuk...a házunk fölött, közelébe vagy 25ször ment el a permetező repülő este 7 és 8 között..a játszótér, az utca tele emberekkel, bugyiba rohangáló gyerekekkel...most ez jó így? használjuk az elektromos szúnyogirtót, a sprayt, a kenőcsöt és az extra dózisú permetet szívjuk, isszuk, esszük, lélegezzük mellé..most nincs szúnyog, nyitott ablaknál, lámpát gyújtva se jött a szobába szúnyog. mekkora dózis kell ehhez??? és ez tuti ártalmatlan??? nem hiszem...és sajnálom a békákat, denevéreket, meg az egész táplálékláncot. csak miattunk szív mindenki...

 

 

nagyon meleg volt az éjszaka,  mindenki meztelenül aludt. A gyerekek is. Ivánon csak egy pelenka volt. mivel éjszaka felkeltem többször is, volt időm/lehetőségem a gyerekeket csodálni. Nálunk mindenki egy ágyban alszik. Egy nagy ágyban. Imádom ezt a 'falka' érzést :-) nincs is annál jobb, mikor a bőrünk érintkezik, mikor összebújva együtt alszunk, mikor hallgatom a családom szuszogását :-) bármi is történt aznap, mosolyogva alszok el.

Így volt ez ma is, Tamara és Iván közel egymáshoz, pucéran, kezük lábuk szanaszét :-). sőt, Tamara jóformán fejjel lefelé aludt az ágyon, így történt az a felállás, hogy Iván fejénél volt Tamara keze, én átkaroltam Tibit, de a kezem végébe találkoztam Tamara fejével. Próbáltam a sötétben összerakni, ki hol van :-) aztán miután többször felkeltem, így láthattam őket kiterülve, nyálcsorgatva együtt aludni. 

Ezeket az élményeket örökké őrizni fogom :-)

az együttalvást mindenkinek csak ajánlani tudom, nem is értem, aki frissen festett,, szuperfelszerelt, de magányos gyerekszobába teszi az újszülött/pici gyerekét. Sok közös élménytől fosztja meg....

ui.: a kép ma reggel készült, izibe, gyorsan a blogba :-) a felfújható kacsa most családtaggá avanzsált, így neki is az ágyon a helye :-)))

 Imádom a kánikulát, így mostanában a parton (Velencei-tó) döglünk a gyerekekkel. Ezért csak éjszakai üzemmódban tudok a gép elé ülni, és sajnos a leszívott, kiszáradt agytekervényeim nem hajlandóak semmi filozófikus gondolatmenetre. Így csak böngészek, blogokat olvasgatok, és ennyire rövid bejegyzésekre futja. De ígérem, összekapom magam, addig is laza, hűsítő 'limonádéként' összeállítottam egy evőeszköz bazárt :-)

próbáljátok, használjátok!! aztán jövök :-) 

csak egy kerámia filctoll vagy festék szükséges és egy unott reggel gyorsan kipingálhatod a megszokott/kopott bögréd,tányérod. különösebb rajztudást nem feltételez :-)

csak lazán :-)

Megtaláltam egy régi képet (3 éves:-) ). Küldöm ezt Tibinek is (tudjátok, mint a rádióban a számot :-)))) ), egy kis emlékszösszenet a 'régi' időkből :-)

amúgy az Otthon magazinba készült anyagból egy részlet...óóó, az a modellsrác :-)...

a kis teraszunkon :-) anno szőlővel(azóta nem vált be az ültetvény...), lilaakáccal és rengeteg növénnyel..

 

 Tegnap kezdődött minden.. az esti malacsütés a Möbiusban kicsit hosszúra nyúlt, így reggel 10 után ébredtünk. Mindenki. Lustán, lassan eszméltünk a fülledt délelőttre, amit csak a mascarponés csokifagyi tudott enyhíteni. reggelire. Aztán már 11 volt, mikor elindultunk. Dögmeleg...besétáltunk a városba, az első fagyizóban Tamara fagyit rendelt. Aztán irány a Műhely kávézó, ami még fél egykor sem nyitott ki..OK, akkor menjünk a Möbiusba (bocs, az új neve: Museum Cafe). Ott jégkrém, limonádé, sör, és forróság. Kettő körül átmentünk a Műhelybe, mert Tamara mutatta, arra, ott Attila! Na jó, kukkantsunk be...Egy kis sör, málnaszörp, és hűs slag-locsolás a kertben. Pihi, beszélgetés, és irány haza...dögmeleg...mire hazaértünk mindenki elaludt (gyerekállomány). Ébredés után görögdinnye, lecsó, szilva, csokismeggy, fagyi...most Tibi elvitte Tamarát, mert a játszótéri gyerekek sem tudták lefárasztani (nem csodálom ennyi marhaság evés után..). Most várom vissza, hogy aztán csendben, dinnyézve megnézzünk egy Poirot sorozatrészt...aztán alvás, illetve nekem egy kis éjszakai szoptatós üzemmód :-)

ennyit mára, beszéljenek a képek :-)

Útközben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Museum Cafe 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Műhely Kávézó

 

Tele van a piac különböző színű, formájú cukkinikkel (tökkel),  de én most kaptam egy óriásdarabot Tibi anyukájától.

Csináltam már belőle cukkinis omlettet, rántott cukkinit, sült zöldségbe tettem, de tegnap végre sikerült elkészítenem a krémlevest is. Pedig nagyon gyorsan elkészül, nem is értem, aki porból készít levest. Kb 5 perc előkészülettel több, és 20 perc főzés. Maximum...
 

 

 

Cukkini krémleves: 

2-3 cukkini, vagy egy nagy darab 1/3 - 1/2 része, 2-3 kis-közepes mogyoróhagyma, 2 evőkanál vaj, 1 közepes krumpli, kis darab fehérrépa, kis darab zeller, 1 ág rozmaring, só, bors.

A hagymát vajon megdinsztelem, mehet bele az apróra vágott fehérrépa és zeller (csak az intenzív íze miatt teszek bele, elhagyható), majd az apróra vágott krumpli. Addig felaprítom a cukkinit és azt is beleteszem. Felöntöm vízzel, beleaprítom a rozmaringot, sózom, picit borsozom. Kb 15 perc alatt kész, jöhet a botmixer, krémesre keverem.

 

Pirított és fokhagymával bekent kenyérkockákkal az igazi. A lányom is imádja, igazi babakaja :-)

 

 

Csak néhány kép a hétköznapokból...

az utolsó 2 kép összehasonlítás: Iván és Tamara anno és most :-) szerintetek?

Imádom a boglárkát, vele együtt ezt a képet is:-)
 

Ültessétek, szeressétek a boglárkát!!!

Csomagküldő szolgálat, Oázis, New Garden, Hegede Kertészet, de Bricostore, Praktiker is árul már ősszel boglárkát. Kereshettek gyűjtőt is, akinél különleges fajtákra is bukkanhattok!!

Csodaszép, meseszép, minél többet a kertbe!!!

Napos,félárnyékos helyre ültesd, rendszeres öntözést igényel, és jól trágyázott talajt. Gumója télen is a földbe maradhat. Vigyázat, az egész növény enyhén mérgező!

 

Mivel már nagy 'rutinom' van a császármetszésben, ezért gondoltam megosztom Veletek a tapasztalataimat. Sokféleképp lehet csinálni, én csak azt tudom, hogy én hogyan csináltam (volna), éltem meg a császármetszést.

Néhány jó tanács, ha császármetszésre kerül(ne) sor:

1. A műtét előtt a vénádra kötik az infúziót és bekatétereznek (ha minden rendben 2. nap kiszednek mindent belőled)

2. Pontosan tudd, hány kiló vagy, mert a gerincérzéstelenítő mennyiségét arra számolják ki

3. Van aki semmit nem érez, van aki (pl:én) minden mozdulatot érez, csak fájdalom nélkül

4. Semmit sem fogsz látni, mert egy zöld lepedőt terítenek eléd, így csak tippelhetsz, épp hol járnak a műtősök...

5. A műtét kb 30-40 percig tart

6. A Babádat épp csak láthatod, de van olyan kórház, ahol a kezedbe adják. Kérdezz rá a kórházban!

7. A férj/párod egyes kórházakban bent lehet a műtőben, a fejednél ülhet (tehát semmit nem lát, ha nem áll fel), de van olyan, ahol csak kint, de oldalról nézhet benneteket (ekkor az egész műtéti beavatkozást látja).

8. A Babádat azonnal elviszik, megmosdatják, lemérik. Sajnos azonnal lemossák a veleszületett 'mázt', így előfordulhat, hogy a Babád bőre az első napokban szárazabb lesz...erről majd később..

9. A műtőből a megfigyelőbe kerülsz, első este még nem lehet veled a Babád. 

10. Ha kikerültél a megfigyelőbe, akkor azonnal kérd, határozottan, hogy hozzák ki neked a Babád, mert nagyon fontos, hogy minél hamarabb a melledre tedd (szopóinger a születés utáni 2 órában a legerősebb). Így könnyebben tud majd szopizni, és neked is gyorsabban indul be a tejtermelődésed. 

11. Reggel 5-6 körül kérheted ki a Babádat, azonnal lássatok neki szopizni. 

12. Az érzéstelenítő hatása 6-8 óra, ekkor jöhet zsibbadás, fájás. A sebed erősen fog fájni.

13. Az első nap az infúzióba kapsz fájdalomcsillapítót, de aztán, ha nem muszáj ne kérj, mert csalóka lesz...akik kértek, azonnal felálltak, sétáltak, de meg is lett a hátránya: vérző seb, rosszullét. Tudd a határaidat fájdalomcsillapítás nélkül. Első-második nap pihenj, feküldj, keveset sétálj. Napról napra jobb lesz!

14. 2.nap kiveszik a katétert. Figyelj a vizeletürítésre és a puffadásra. ha úgy érzed, sokat ittál, de keveset pisiltél, vagy puffad a hasad, azonnal szólj a nővérnek. A katéter miatt sajnos előfordulhat, hogy nem megy rendesen a vizeletürítés...

15. Minél gyakrabban tedd a melledre a Babád, mert a császárosoknak csak a 3-4. nap indul be a teje. Masszírozd a melled, fejd, és szoptass, amennyit csak tudsz. Mivel úgyis csak feküdni tudsz, mást nem is tudsz csinálni.

16. A 'máz' lemosása miatt a Babád bőre szárazabb lehet. Mivel először idegen orvosok, szülésnők bőre érintkezett a frissen mosott bababőrrel (majd a fertőtlenítőszerrel átitatott ruházat), ezért foltos is lehet. Ne izgulj, ezek elmúlnak, ha hazamentek (használj mandula, avokádó vagy búzacsíraolajat fürdés után). Adnak rá kálciumot a Babádnak, van akinek ettől is elmúlik.

17. Ne engedd, hogy cukros vízzel itassák (ez akkor fordul elő, ha a babád nem melletted/veled alszik, hanem a babamegőrzőben,ahol minden baba bömböl), mert kevésbé intenzíven fog szopizni. Inkább egy két nap éhesen, de akkor olyan őrült mód szívja a melled, hogy gyorsan be is indul a tejtermelés. Amúgy meg húzhatod még napokig...

18. A varratszedést kérd minél később. Szerintem a 10. nap a legjobb, korábban nem ajánlom. Még szétnyílhat a seb, és akkor már csak csúnyán fog összeforrni. 

19. Óvatosan emelj az első napokban..

20. Ne felejtsd el, hogy egy komoly hasi műtéten estél túl, ennek megfelelően 'vitézkedj'. A kötést minél tovább hagyd rajta, vízbe csak óvatosan merészkedj még néhány hétig.

21. A sebedet kenheted különféle sebgyorsító krémekkel, olajokkal, aloe vera géllel. Kinek mi használ.

22. Ja, és valami főokos vizsgálta a császármetszéssel született gyerekeket. Az eredmény az lett, hogy a császáros babák nem mernek átmenni a szűk, sötét lyukon, alagúton. Kipróbáltuk Tamarán, és tényleg nem mert átmenni, pedig ő vakmerően bátor...próbáld majd ki Te is! 

23. És egy tévhit, csak hogy tudd: a hasnál izmot nem vágnak, csak széthúzzák azt. Így nem kell félned, a hasizmod megmarad :-)

 

 Mióta átálltam szoptatós Micó (egykori macskánk, aki évente kétszer ellett, így egész évben csak szoptatott) funkcióba, egyre extrémebb igényeim vannak gasztronómiai vonalon. 

Most a paradicsom (lecsóváltozatok hamarosan!), a pesto és a sárgabarack a menő.

Kezdjük a pesto-val. Mivel a piacon még nem lehet kapni bazsalikomot, ezért a saját termesztésemet használom ma fel. Az én pesto-m nem csak bazsalikomos, hanem (mivel igen csekély a bazsalikom állományom :-) ) rukolával van kiegészítve. Így az íze intenzívebb, és gazdagabb is. Csak frissen készítem, nem teszek el, mert az már nem az igazi. Pontosabban nem akarok tartósítani, és sajnos nekem elég rövid a szavatossága...így marad a friss verzió. 

 

 

 

 

 

 Pesto a'la Pé: 1 nagy csokor/cserép bazsalikom, 2 marék rukola, 1 citrom leve, olivaolaj, parmezán, 1/2 marék fenyőmag, fekete bors

Mindent összeöntök és jöhet a botmixer :-). Kóstolás után még finomítok a fűszerezésen, ha kell. Egyszerű, gyors és finom :-)

 

Vagy csinálj újat! Vagy újítsd fel a régit. A régi bádoggarázs kikupálása nemcsak a szemednek lesz jobb, hanem a lelkednek is. A fehér festék ápol és eltakar, és még a régi bútoroknak is lesz helye. 

A funkciót nem kell magyarázni, én már elképzeltem magunkat, ahogy áfonyás pitét majszolunk mentateával :-). Vagy berendezheted gyerekkuckónak is. Odalesznek érte :-)

A hatás eléréséhez kötelező az álgerenda, macskakő és felfuttatott lilaakác :-)

jszcst 2010.07.07. 08:15

Nap képe

A romantikus énem előretört :-)

Kellemes nyári napot Mindenkinek!

 

Már nem szeretem az újságokat, magazinokat. Önismétlés, unalom, trendhajhászás jellemzi mindet. Vonatkozik ez a Vogue Livingre is, de még ebben vannak a legfrissebb gondolatok, a leglazább megközelítéssel. Íme egy ízelítő, mit várhatsz el ettől az újságtól. Ettől vannak azért jelentősebb, ingergazdagabb anyagok is benne :-)

Egy létra, és felhasználhatósága. Laza megközelítés, egy kissé merev lakásban. A mécsesek mellé én még lehet tennék kis csüngő kampókra fűszerolajat bónuszba.

jszcst 2010.07.07. 07:45

Tamara és Iván

Rengeteg jó tanácsot kaptam, hogyan orvosoljam majd a testvérféltékenységet.  Az első, ami szinte mindenki fejében megfordult, hogy nehéz lesz Tamarának, véget ért az egyeduralma. És már én is ebben 'fürödtem', hogy hát igen, majd biztosan nehéz lesz. 

Nem telt még el sok idő, és biztosan sokféle változás fog még belépni az életünkbe, de hiába a fürkésző tekintet, én nem látok itt semmiféle féltékenységet. Pedig nagyon figyelek, hogy még csírájában tudjak valamit reagálni rá. 

Még pocakos koromban is sokat beszéltem Tamarának Ivánról. Kisbabáról, aki a pocakomban lakik, és aki majd ki fog bújni, és itt lesz velünk. Mindig csillogó szemekkel hallgatta. Hozta a játékait és tette a pocakomra, Babának. Simogatta és sokszor megpuszilta. Várta Őt. Nézte és mondta, hogy baba mozog a pocakomban :-). Amikor felvettem Tamarát, mondta, hogy akkor ez most fáj a Babának,mert ő most nyomja a hasamat. Nagyon aranyos volt.

Aztán a vajúdásnál, mikor otthon voltam, együtt fürödtünk, mondtam,Baba nemsoká itt lesz velünk, és azért fáj anyának a hasa, mert Baba ki akar jönni, Tamarához. Nagyon megértő volt :-)

És amikor reggel meglátta, izgatott volt, simogatta, nézegette Ivánt, puszilgatta, és egyedül akarta fogni Ivánt. Engedtük. Elmondtuk hogyan fogja, finoman, a feje alatt, és úgy is tett. Mint egy hímes tojás, úgy bánt vele. Másnap már visongva üdvözölte, hozott neki a saját játékaiból, és még a ribizlijéből is akart neki adni :-)

Az első nap otthon, pedig a közös didizésről szólt (tandemszopizás). Nagyon aranyosak voltak együtt :-)) 

Az első este? Az örök élmény marad (habár azóta is előfordul)...Mivel mindenki egy ágyban alszik, ezért úgy gondoltuk, hogy egyik gyereket egyik végébe, másik gyereket a másik végébe fektettük le, nehogy Tamara véletlenül megrúgja Ivánt. Aztán éjszaka kimentem a wc-re, és kis nyöszörgést, mocorgást hallottam. Mire visszamentem, addigra Tamara átmászott Tibin, és óvatosan átkarolva Ivánt, összebújva aludtak ketten. Nagyon aranyos és megható látvány volt :-) el is szégyelltem magam, amiért rosszat feltételeztem Tamaráról. 

Itt járunk most...més sokféle irányba alakulhatnak a dolgok, de ezek akkor is szép emlékek lesznek :-)

Imádom a friss kenyér illatát, a kemencében sült, kicsit megpirult forró kenyeret, legyen az fehér, vagy szuperlisztekkel feltuningolt egészséges kenyér. Volt kenyérsütő gépem is, de elajándékoztam, mert a sütőben sült egy fokkal mégiscsak jobb, mint a gépben sült. 

 

 

Az én kenyereim szó szerint mindent tartalmaznak, de finomak is. 

A sokmagvas kenyér itt a sokféle lisztre és magvakra vonatkozik. Én kávéőrlőt használok minimalomként, szemes gabonát és magvakat őrölök lisztté vagy csak darabossá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Sokmagvas kenyér ahogy én csinálom: 

20dkg fehér kenyérliszt, 10dkg grahamliszt, 10dkg zabliszt, 20dkg hajdinaliszt, 2evőkanál durvára őrölt lenmag, 2evőkanál őrölt amarantmag, 1/3 friss élesztő, 1tk só, és meleg víz. 

A száraz alapanyagokat összekeverem egy nagy tálba,és annyi meleg vízzel öntöm fel, hogy nem gyúrható, hanem annál hígabb tésztát kapjak. Fakanállal összekeverem, a lényeg, hogy laza tésztát kapjak, mert ezek a lisztek és és őrölt magvak sokkal több vizet szívnak magukba. Lefedve, meleg helyen 3-5 órát pihentetem. Eddigre megduzzad majdnem a kétszeresére. Én őzgerincformába teszem a tésztát, de jénai tál is jó, vagy egyéb magas falú (virágcserépbe is megpróbálhatod!!) edény. Középbarnáig (40-50 perc) sütöm közepes fokozaton.  

Illatos és finom, tápláló kenyeret fogsz kapni. Gyerekek is szeretik, nekik nagyon fontos,hogy tartalmas kenyeret egyenek. 

'LE A NORBI FELFOGÁSSAL, A KENYÉR NEM HÍZLAL, NAGYON FONTOS TÁPANYAGOKAT TARTALMAZ, TÁPLÁLÓ ÉS EGÉSZSÉGES" csak tudni kell elkészíteni és nem kell habzsolni...

jszcst 2010.07.06. 16:21

a nap képe

no comment...  :-)

 

Nem tudok elszakadni ettől a témától. Azt gondolom, hogy valaki annál jobban akar rendszerezni, minél trehányabb. Magamból indulok ki... :-)

Az ékszerek (csak ha nem gyémántról van szó :-) ), bizsuk nálam össze-vissza hánykolódnak, különböző dobozokban. A vége-és átlátlatatlanság ellen szerintem kitűnő módszer. Régi képkeretek, fehér vagy színes kartonnal, és kis drót vagy damilszálakkal átszőve, apró szegekkel megspékelve, és lehet is pakolni. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pedig nem sok hely kellene hozzá, hogy megvalósítsam, de sajnos már az sincs...addig marad a dobozra ráragasztott fotók a cipőkről, hogy ne kelljen folyton nyitogatni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

és egy kis rendetlen rendszerezés, ahogy én csinálnám :-)

jszcst 2010.07.05. 23:58

Sukorói idill

TaviMamánál mindig jó lenni, tudja ezt Tamara, és már tapasztalta Iván is. Nyugis nap, béke, pihenés. Első találkozás a napsugárzással és a szúnyogokkal:-)

Szóval a szülésem, pontosabban Iván születése. Furcsa érzések kavarognak bennem. örök élmény marad.

28-án reggel Tibivel indultunk neki a napnak, Tamara ment dolgozóba Tibivel, addig én mentem NST-re. Már éjszaka is voltak kisebb fájások, nem ébredtem fel rá, csak félálomban jegyeztem meg, ezek biztosan a jósló fájások. Aztán a kórházban már türelmetlenül ücsörögtem és vártam a sorom, sehogy sem volt már jó ülni. Miután végeztem, felvettem Tamarát és az autót, hogy akkor én még bevásárolok, meg főzök. El is mentünk a piacra, kisebb nagyobb fájásokkal, felpakoltam, és nekiláttam főzni. Gondoltam csinálok gyümölcslevest meg gnocchit, meg zabpelyhes kekszet. Ja, és még úgy éreztem takarítanom is kell, így hát azzal kezdtem., Hamar éreztem, pihennem kell. Tamarával befeküdtünk az ágyba, aztán a kádba, úgy, ahogy azt el is képzeltem :-). Csináltam a gátmasszázst, közben Tamara kenegette magát meg filmet nézett, néha néha didizett. Mondtam neki, nemsoká kijön, megérkezik a kistesó, és hogy most anyának fáj a hasa. Nagyon együttérző volt :-) 

Aztán délután 3 körül már egész erősnek éreztem a jóslófájásoknak hitt fájásokat, és kénytelen voltam felhívni Tibit, hogy ha nem gond, akkor most én értemennék, mert nem biztos hogy lesz 'kedvem' 5 körül már autóba ülni és vezetni. De végül egy kollégája elhozta, nagy szerencsémre. Hívtam a dokit meg a szülésnőt, akkor most mit csináljak. Azt mondák, várjak az 5 perces fájásokig, vagy addig, amíg egy fájás legalább 50 másodperc tart. Na az enyémek 30-40 másodperc között voltak..OK, várunk. Lementünk a játszótérre, gondoltam addig Tamara eljátszik, én meg tudok sétálgatni kicsit. Közben megjött Tibi is, és aggódóan nézett, biztos nem kellene-e indulnunk. De én nem akartam ezeket az órákat egy folyosón, vajúdószobában tölteni, jól esett a napfény, a hűs szellő a nyakamnak, a levegő, a kintlét. Gondoltam biztosan fogom tudni, mikor induljunk. Be is esteledett, akkorra már eléggé sűrűsödtek a fájások. Be a kádba Tamarával, aki érezve hogy történni fog valami, folyamatosan didizni akart :-). Aztán ki a kádból, be az ágyba, de akkorra már olyan erős fájások jöttek, hogy elkezdtem hányni. Na jó, ok, ez az a pillanat, amikor indulni kell :-) (22h)gyorsan felöltözünk, ki a cuccokat, Tamarát és irány a kórház. Ekkor már jócskán jöttek az 5 perces fájások. A kórházban az ügyeletes doki a világ legpancserebb dokija volt a kórházból, teljes felháborodással állt hozzám, hogy mit hisztizek én, csak most jöttem (csak ziláltan vettem a a levegőt és türelmetlenül válaszoltam a kérdéseire..). Addigra ott volt a szülésznőm, megnézett, de csak kétujjnyira voltam kitágulva, így küldött a fürdőbe labdára ülni. Nemsoká megjött a dokim is, megvizsgált és 23h-kor burokrepesztést csinált. Nagyon erős fájásaim voltak, rengetegszer hánytam hol ide, hol oda :-).De az élmény felejthetetlen volt. Hiába fájt, valahol jó érzés volt, hogy a testem reagál, hogy nemsokára megszületik Iván. Minden percét 'élveztem'. Nézték a szívhangját, minden rendben volt. De még mindig nem tágultam. Kaptam injekciót, vissza a fürdőbe. Éjfélkörül a doki mondta, nyugodjak meg, 1-2 óra és meglesz a baba, minden rendben van, lassan lélegezzek, lazán, hogy táguljak. De nem tágultam. Ekkora ért oda Tibi is, mert közben kivitte Tamarát Sukoróra. Nos, innen felgyorsultak az események. A szívhang ugyanis egyre rosszabb lett. Minden fájásnál rosszabb. Nem értettem miért van. A doki azt mondta, hogy vagy a nyakán van a köldökzsinór, vagy túl rövid a köldökzsinór és ahogy próbál lefelé haladni a fej, hogy a méhszájat nyomja, így tágítva azt, romlik a szívhangja. A doki szerint nem várhatunk tovább, irány a műtő, mert ez így életveszély lesz. Na, itt, ennél a pontnál nm is tudom, mit éreztem. Olyan érzés volt, mintha orgazmus előtt fejeztem volna be a szeretkezést. Már bocs... De egyben tudtam, ez most itt Ivánról szól, hogy egészségesen szülessen meg. Ok,csináljuk. Infúzió, katéter két fájás között, már erős hanghatásokkal együtt...Fel a műtőágyra, irány a műtő. Az a jól ismert császár érzés...Szaladás, siettség. A műtőben istenbizony nagyon hideg volt. Rettenetesen. Mintha egy hűtőkamrába érkeztem volna. Jöttek a műtősök, jött Tibi. Ekkorra már egyperces fájások voltak, rettenetes volt. Nem tudtam hogyan, de azt éreztem, most már valahogy ki kell jönnie Ivánnak vagy itt vagy ott, mert már nagyon akarja. Az érzéstelenítést már csak fájásban tudták beadni, ne mozogjak, mondták. Aha, kösz. Aztán jött a zsibbadás, melegség. Jött a zöld lepedő elém, és olyan sz@r érzés volt...de egyben nagyon vártam, hogy meglássam. Tibi bejöhetett, vicces volt műtősapkában :-). A fejemnél ült, kimondhatatlan jó érzés volt, hogy ott volt velem. Mindent éreztem, ahogy Tamaránál is. Nem fájdalmat, csak a mozdulatokat. A törlést, a vágást, a kotorászást, a kiemelést, a pakolást, a vízszintes, függőleges mozgásokat, a belső törlést, a varrást. Na de közben kiemelték Ivánt. Egy pillanatra láthattam, nagyon aranyos volt. A feje már kicsit csúcsos volt, látszott hogy meg akart születni..Ekkor mondta a doki, hogy irreálisan rövid volt a köldökzsinór, beakadt volna, ha nincs műtét...Ez van. De Iván! Ő nagyon szép volt. Fekete hajával,szikár kis (nagy) testével....óóó..aztán vitték ki, ment Tibi is, így volt ez Tamaránál is...Sajnálom,hogy nem lehettem velem egy kicsit, de ebben a jégdermesztő hidegben jobb is volt így...Aztán varrás,laza beszélgetés dokik között, és kész is. Nekik ennyi volt. Nekem még most jön a java. Kitoltak, be a megfigyelőbe. Kértem, hozzák ide Ivánt. ÁÁÁ, majd csak reggel. Rimánkodni kellett, mire idehozták. Egyből rá a mellemre, tudta is mi a dolga, azonnal rácuppant, és mivel még/már volt tejem, ezért lakmározott egy nagyot, mielőtt elbúcsúztunk. Ekkor már 3 körül lehetett, mondták 5-6 között hozzák is Ivánt. Nem tudtam aludni. Csak hallgattam kint a gyereksírást, és reméltem, Iván jól van...

foly. köv. a kórházi napokról :-)

ui.: valahogy mégis olyan szép volt minden, jó érzéssel gondolok vissza a szülésre, és megnyugtató, hogy Iván nagyjából akkor született meg, amikor Ő akart. (éjfélkörül mondta a doki, 1-2 óra és meg lesz a bébi, és végül 01h 39kor látta meg nap/holdvilágot). Köszönöm mindenkinek :-)

süti beállítások módosítása
Mobil