Még olvastam volna tovább!.. :o

akkor folytassuk együtt :-) Neked mi a véleményed? :-)

@jszcst: Óóó, a véleményem? Egyetértős! Bólogatós!:D Nehéz kérdés, mert a gondolatmenet nem az én agyam szüleménye, bennem ez ebben a formában soha nem fogalmazódott meg amit Te leírtál, s olyannyira tetszett a látásmód, hogy még úgy 150-200 oldalon keresztül biztosan el tudtam volna még olvasgatni. :P
Abszolút egyetértek az önazonos változás gondolatával, rengeteg ember van aki egy bizonyos társadalmi norma sémájára akar változni, akkor is ha az homlokegyenest az személyisége ellen van.. Szoktam olykor bölcselkedni, és az épp ilyen embernek elmondom sokszor, hogy ne akarjon más lenni mint ami valójában. A következetességről meg... Alapvetően én nem így képzelem a következetesség gondolatát, de amit mondasz kétségtelen az is az - de akkor már a végletekig. Túlzottan következetes. Köztudott, hogy semmiből nem jó a túlzás, semmiből. Lehet következetsnek lenni, következetesn nevelni az ember gyermekét, következetesen választani munkahelyet, satöbbi, de úgy ahogy Te is írtad, rugalmasnak kell lennünk, meg néha.. kell az a változás, a kilengés, kell az a hullámzás az életben - amije egyébként is megvan mindig -, nem szabad egysíkúvá tenni. Az élet olyan, egyszer fenn, egyszer lenn... Ha egyszer felvisz, jól érezzük magunkat, de tudjuk hogy idővel úgyis lefelé fog vinni az ár (szeretnek a hullám tetején mindig erre összpontosítani az emberek - pesszimizmus.), majd ha lenn vagyunk, szintén tisztában vagyunk vele, hogy idővel minden újra jóra fordul. Kell az a kis 'rossz', hogy tudjuk értékelni a 'jót'. Sose baj ha fáj, sose baj ha szenvedsz, sose baj ha csalódsz, mert tanul belőle az ember, tapasztal újra és újra, megél nagyon sokmindent - és minderre azért kell tudatosan figyelni, mert ha csak elsiklunk felette, újra és újra beleesünk ugyanazokba a hibákba, anélkül hogy megtanultuk volna a leckét. És amíg nem tanuljuk meg, addig ugyanúgy tanácstalanok leszünk ugyanazokban a helyzetekben, és mindig meg kell vívnunk ugyanazt a harcot, amit előzőleg is. Ha az ember képes igazán tanulni a hibájaiból, minden probléma csak először komoly probléma. Először ugye minden probléma ami ismeretlen számunkra, komoly. :D Nem találkoztunk még olyannal, nem tudjuk megfogni se az elejét, se a végét, nem tudjuk mit kezdjünk vele. Ámde ha egyszer - kihagyom a közepét, mert millió meg egy dologgal lehetne példálózni - sikerül megoldani, másodjára már könnyebben vesszük ugyanazokat az akadályokat. Persze közrejátszanak a körülmények is, de beszéljünk most csak a nagyáltalánosságról meg az ideális helyzetekről.:)
Szeretek pozitívan hozzáálni mindenhez, mindenkihez, és nem felfújni az egyes problémákat. Én ezt úgy fogalamztam meg, hogy van az embernek egy bizonyos 'probléma-tere'. Ebbe vannak az embernek az aktuális problémái, érzelmi válságok, lelki mélypontok, pénzhiány, rossz kapcsolatok, teljesületlen igények, vágyak, stb. Egyik-másik egybizonyos nagyságú helyet elfoglal a térben. És tegyük fel, az embernek olyan jó dolga van, hogy mentesül az ilyen problémák alól, ha nem odafigyelő, generál magának egy problémát. Az a bizonyos 'probléma-tér' üres, ki kell töltse valami (ekkor jön az hogy bolhából elefántot, képesek vagyunk óriásira növelni a probléma nagyságát). Az embernek ha épp millió meg egy gondja van, lehet a későbbi generált lehetséges "óriási" probléma rettentően eltörpülne a többi gond mellett, nemde? Az embernek ha nincs semmi gondja, baja, csinál ő magának, legyen valamin rágódni.:D
Úh, picit elmásztam a témától... Na mindegy, ez így marad!:D

@interscaki: Ui.: A bambusz nemépp rugalmas. ;P