jszcst 2010.06.21. 13:22

Tiszta ruha

ok, leszögezem, nem fontos a ruha, a divat. Nem erről akarok írni. És nem is a tisztára mosott ruhákról. Hanem a ruha LELKÉRŐL. Nem gondoltam volna, hogy ez is fontos tud lenni.

Sokáig a divat lüktetése szerint öltöztem. Talán kijelenthetem, ma már lényegtelennek tartom a divatot, pusztán annyi információ jelentősége van, mint az időjárás jelentésnek. A saját 'divatomat' 'követem', és kényem kedvem szerint azt veszek fel, amit akarok. De ez egy folyamat volt nálam. Először jött a kiábrándulás a 'divatból' (jó messziről kezdtem, mi:-) ?), a bizonytalanság, mit is szeretnék felvenni, mi vagyok én (az állandó kérdés, minden téren). Aztán Tamara oldotta meg a problémát.

Ugyanis egészen idióta gyerekruhákat lehet kapni. Így Tesómmal elhatároztuk, varrattatunk a Lányoknak gyerekruhákat. És itt kezdődött minden. Jobbnál jobb anyagokat lehet kapni olcsón, és pár száz forintért meg is varrják a varrónők. Legalábbis a miénk. Vérprofi, bármit vittünk eddig neki, szó nélkül megcsinálja, precíz, és olcsó. Hajdúböszörményi. Természetesen. Itt Fehérváron mindenki csak húzza az orrát, ha vmit ki kell találni, meg kell oldani. Na de Fegyveresné Magdi, ő profi! Szóval tavaly csak a Lányoknak varrattatunk, de idén már magunknak is vettünk anyagokat. Igyekeztünk természetes anyagokat választani, de nem volt csak ez a cél. És egészen más érzés!!!

Mert nem egy tuc-tuc zenével csalogató üzletben, plázában vibráló, feszült kiskínai által hajón megvarrt koszos, sokak által felpróbált ruhát veszek, hanem egy nyugodtan kiválasztott anyagból, a kisműhelyben megvarrt, felpróbált, tiszta, nyugodt, rámszabott ruhát veszek fel, a saját ízlésem szerint. És finom, melengető érzés hordani, mert tudom, általam jött létre, a lelkem is benne van egy kicsit. Nem akarom túlmisztifikálni, de érdemes kipróbálni. Egy jó varrónő egy kincs!

Amiért leírtam ezeket az az, hogy amikor legutóbb otthon voltunk Hajdúböszörményben, elmentünk a varrónőhöz, az új baba hordozóért (natúr lenvászonból van, isteni érzés!!), és elkészült egy ruha nekem is. Sok terhes ruhát csináltattam, de kicsit elcsúsztak a dolgok, így egy lett kész belőle. Egy hófehér, talpig érő, mellben húzott pántos ruha. Gyönyörű. De tényleg. Mondtam is Tibinek, hogy ha most lett volna az esküvőnk, akkor ebben mentem volna hozzá :-)))Mivel is fossssss idő van, sajnos nem tudom felvenni,mindjárt megszülök, de majd akkor utána hordom. És biztosan lesz fotó is róla:-)

Szóval próbáljátok ki! Az anyagok árai akciósan 400-2000Ft/m-e, a varrás pedig 800-2500Ft között mozog. Így nekem a legdrágább ruhám is 5000 Ft-ból kijött. Ennyit szerintem megér. Nem az ára miatt, hanem az érzés miatt. Az ár már csak egy újabb indok, amiért keress egy tuti varrónőt. Ja, és keress lenvászon anyagot, mert a természetes érzés felülmúlhatatlan!!! És ne dőlj be a nagyon színes, mintás anyagoknak, inkább keresd az egyszerűbb anyagokat, ahol a fazon és Te dominálsz!

Hajrá!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wholeliving.blog.hu/api/trackback/id/tr192097923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mélisande · http://melisandegyuruje.blog.hu 2010.08.18. 12:45:08

Jaj, hol lehet ilyen anyagot kapni? Tényleg érdekelne, mert én is gyakran varratok ruhát, és ugyan az a gondom, hogy a 10 éves lányomnak ócska, miniqrvás (bocs) ruhát nem vagyok hajlandó megvenni. Inkább megvarrom, olyanokra, mint amilyeneket Dániában láttam pl.
Köszi előre is!

jszcst 2010.08.18. 13:09:51

Én, Mi Tesómmal ha hazamegyünk a szüleinkhez, Hajdúböszörményben, egy piac melletti kis boltban vásárolunk, ott senki nem veszi, mert mindenki a mintás, divatos anyagokat keresi :-) Budapesten a böszörményi úton van lenvásznas-lenes bolt, ott sokféle van, de jól festhetőek ezek az anyagok, épp ma, most festünk be néhány régi ruhát, nagyon izgalmas! de szerintem bárhol lehet jó anyagokat kapni, mert ezek a natúr anyagok elég gyakoriak :-)
süti beállítások módosítása