egy párkapcsolati bejegyzést akartam írni, de ez lett belőle...hogy mi számomra az asztrológia? az alaptulajdonságok halmazában hiszek, és a csillagok állásának életünkben való jelentőségében...

most pedig következzen az én tapasztalataim alapján összegyűjtött zodiákus jegyek :-)

kérlek Benneteket, egészítsétek ki, ki-ki mihez ért , kit ismer:-)

felhívom még egyszer mindenki figyelmét ez csupán egy kedves-vicces megfogalmazás az én tollamból:-)hogy úgy mondjam,saját kútfőből:-)

Bak: szereti a határidőnaplót, pontos, precíz, főleg a munkában. Kicsit hűvös, pedig jófej, ironikus humora egyedülálló..biztonságra törekszik,mert maga belül gyakran kételkedik

Vízöntő: meg ne próbáld megváltoztatni, mert már el is illant..független, kreatív, játékos, de nehezen kezelhetővé válik, ha korlátozni próbálják

Halak: vagy nyíltan, vagy mélyen, de romantikus. Sokszor kicsusszan az 'ember kezei közül'. jól lavíroz helyzetek között, férfiként gyakran gáláns lovag

Kos: lazán kezel dolgokat, sokszor észre sem vesz szituációkat, ezért felszínesnek titulálják. Szenvedélyes, kevés kitartással. Pozitív, vidám, hergelhető :-) neki vannak elvei, teóriái és rengeteg ötlete. Tud nagyképű lenni

Bika: két lábbal a földön, jól terhelhető,kitartó, gyakorlatias. Párkapcsolatban fontos a biztonság és kényelem. Nőként könnyen válik igazi érzéki nővé

Ikrek: gyors észjárás, változékony vélemény (ami miatt gyakran kétszínűnek nézik), mindig vidám, pozitív, ezer felé figyelő,fiatalon a tipikus hebrencs :-)

Rák: mélyen belül érzékeny, de sokszor mást mutat, ezzel megtévesztővé válik. A családi/párkapcsolati biztonság fontos. Őt szeretni KELL :-).

Oroszlán: önbizalom van, fürdőzés saját önfényében :-) pozitív, nagyvonalú, hangosan nevetős, erős kisugárzással rendelkező személyek. Szenvedélyesek, szeretnek adni, mert attól még jobbnak/nagyobbnak érzik magukat 

Szűz: határidőnapló kivillan, fontos az egzisztencia, a biztonság. Reálisan látják a világot, de valahogy mégis megfoghatatlanul vidámak, tele életkedvvel, kedvességgel. 

Mérleg: kevésbé ismerem, segítséget kérek............................................

Skorpió: kevesen ismerik igazán, sokszor nehéz kiigazodni rajtuk, pedig rendkívül szenvedélyesek, mélyérzésűek. Folyton pörög az agyuk valamin, csak az a baj, hogy kevesen látják úgy a világot, mint ők..

Nyilas: szenvedélyesek, pozitívak, de megvan a véleményük a dolgokról. Segítség, segítség!!.........................

nos, folytassátok Ti, várom a kiegészítéseket, javításokat!!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://wholeliving.blog.hu/api/trackback/id/tr792434974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lovaslány5 2010.11.10. 10:14:28

Látom megihletett a beszélgetésünk! ;)

Az egyik legkedvesebb barátnőm nyilas, úgyhogy ahhoz néhány gondolat:
nyilas: őszinte, nyílt szívű, sokszor naív. "Mindig" tudja mi a helyes út, aztán kénytelen belátni, hogy az élet sokszor megtréfálja az embert! :)

A skorpióról ódákat tudnék zengeni, de csak azt a jótanácsot írnám le, amit épp Te fogalmaztál meg Nekem és magam is megtapasztaltam... "hagyni kell, hogy megvívja a saját csatáit".

muttertájgör 2010.11.11. 10:27:18

itt egy nyilas beszél:
segítség? jövök. megfogjuk és majd Ti viszitek,miközben mi nagymonologizálunk a csapatmunka fontosságáról és hasznos tanácsainkkal segítjük a munkát :D:D. úgyhogy ne nekünk kiabálj :D

közvetlen környezetmből kiindulva: az ori és a szűz is talált :)

interscaki 2011.07.09. 21:26:29

Itt is egy nyilas! Kapcsolatban nagyon szabad lelkű, ha fogni akarják egyből menekül. Szeret ironizálni, cinikuskodni, fogékony minden tréfára, legtöbbször biztos a dolgában. Szeret utazni, olykor nagyvonalú. Nem a kitartásáról híres. Legtöbbször önzletlen és segítőkész emberek. - Már amit én tapasztaltam, meg amit magamról tudok. :)

jszcst 2011.07.11. 13:13:27

nos, kezd már összeállni a kép!!
süti beállítások módosítása