Van úgy, hogy azt érzem, lefagytam, megdermedt végtagokkal figyelem a világ és a körülöttem élők történéseit, látom, hogy változik a világ, de magamat cselekvésképtelennek érzem. Az elmúlt időszak mostanra ezt 'hozta' ki belőlem, és persze tudom, hogy bennem is zajlanak dolgok, csak nem értem, miért nem tudok 'mozdulni'. 

Mintha légüres térben lebegnék, mintha mindent és semmit csinálnék egyszerre. Mindent figyelek, felfogok, és átélem, de semmit nem teszek...Furcsa érzés ez, remélem változni fog..

A megrendítő kérdés, ami foglalkoztat, mi az ÉN életem, mi az én választásom, feladatom?

Te tudod erre a választ? Ha magadba nézel a sok felesleges dolgok mellett, Te tisztán látom önmagad helyzetét a világban? Vagy csak tengünk, lengünk? 

Valami nagy okos mondta, hogy az emberek elfelejtettek igent mondani. Pontosabban nem mernek IGENt mondani a 'sors' eléjük állított feladataira. Azt tudják, mit NEM szeretnének, de nem mernek lépni semmi felé. Mert félnek a bizonytalantól, a kétségektől, és nem mernek 'kockázatot' vállalni.

Nem is tudom, az én esetemben ez hogy van. Én nem félek, inkább felelősségteljes elhatározásnak érzem a döntést. Mivel minden döntés többtényezős, ezért nem csak a 'saját' döntésem, mert ezzel a környezetemben élők 'szálait' is befolyásolhatom. Persze, ez meg így túl bonyolult, ettől mindig sokkal egyszerűbben döntöttem, de most nem megy. Talán mert nem is tudom, miben kellene döntenem...

Amiért ez ennyire felszínre tört bennem, az az UP! (Fel) című 'mesefilm' napi 4-5szöri megnézése, mert Tamarának most ez a nagy kedvence..

Nem is gyerekeknek való pedig ez a film, mert nagyon szomorú (persze vidám köntösben, és  boldog véggel) az alaptörténet, és elgondolkodtató. Kicsit magunkra ismertem (egy házaspárról szól az eleje), ami pedig elszomorított, pedig nekünk még lehetőségünk van változtatni :-)

Aki nem ismerné, az alapszitu, hogy egy kisfiú és egy kislány megismerkednek, azonos érdeklődésük miatt (mindketten ugyanzt a felfedezőt tekintik példaképnek, mindketten ugyanazt szeretnék, eljutni egy csodaszép helyre). Felnőnek, összeházasodnak, dolgoznak, de valahogy mindig közbejött vmi 'fontosabb dolog-kiadás', ami miatt nem jutottak el oda, ahová mindig is vágytak...na nem mesélem ám el az egész sztorit, mert egyszer érdemes megnézni, (meg amúgy sem tudom túl jól megfogalmazni a sztorit :-))  csak ízelítést akartam adni belőle :-)

szóval erről a filmről jutott mindez eszembe, ajánlom Nektek is...egy Pixar produkcióhoz képest elég velős gondolatokat indíthat el...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.