jszcst 2010.05.20. 10:32

Falafel pitában

Amikor úton vagyunk, leggyakrabban egy falafeles szendvicset rendelünk, nagy gond nincs vele, zöldség, egy kis pita, falafel golyókkal.

Már korábban is elkészítettem ezt otthon, és hát klasszisokkal jobb, friss, mint a ’török büfében’. Nincs az a használt olaj szag, nincs mikróban megmelegített fagyasztott falafel, és kókadozó zöldségek.

Most úgy gondoltam, leírom Nektek, mert egy tényleg bevált recept lett belőle.

Falafel golyó:

3dl csicseriborsó, éjszakára beáztatva és lecsöpögtetve, ½ tk hing (ha nincs, egy kis fokhagymával helyettesítheted), 1csokor petrezselyem, 1tk római kömény, 1tk bors, 2 tk só, ½ tk sütőpor és olaj a sütéshez.

A beáztatott, lecsöpögtetett nyers csicseriborsót turmixgépben vagy botmixerrel (kicsit több idő) pürésítsd össze, szedd ki egy tálba és keverd bele a fűszereket. Miután jól elkeverted, pihentess kb. 30 percig. Ebből a masszából 14-16 kis golyó lesz.  Forrósítsd fel az olajat és kézzel formázz a masszából kis gömböket. Nem baj, ha puha, majd szépen megsül. Kb 3-5 perc alatt megsül erős-közepes lángon, sokkal tovább nem érdemes sütni, mert megkérgesedik a külseje. Olyan aranybarna, maximum karamellbarna legyen.

Pita

3 tk élesztőpor (én frissből készítettem, kb 1/3 kocka élesztővel), 4-4,5dl meleg víz, ½ tk barnacukor, 1,5 liter rétesliszt (én ebből 1dl-nyit búzadarával helyettesítettem), 2 tk só.

Egy nagy tálba keverd össze az élesztőt, meleg vizet, cukrot, míg az élesztő fel nem oldódik. Öntsd hozzá a lisztet, sót és gyúrd sima tésztává (ha kell még vizet vagy lisztet tehetsz hozzá).  A tésztát sodord hengerré, kb. 12 nagy, vagy 24 kicsi lesz belőle, és formázz belőle kis golyókat. A golyókat kézzel sima koronggá kell lapítani, majd nyújtófával ½ cm vastagságúra nyújtani. A lepények átmérője kb. 12 cm, a nagyobbaké 20 cm. Az egészet takard le, és pihentesd 30-45 percig. Addig a sütőt melegítsd be 240 C fokra, és ha letelt az idő, akkor egy kicsit megmelegített olajozatlan sütőlemezre tegyél rá 4-5 pitát. Süsd kb. 3-4 percig. Ekkora megemelkedik a pita, és már kész is. Amíg a többi sül, a megsülteket csomagold száraz konyharuhába. A lényeg, hogy ne süsd kőkeményre, csak épp krémszínűre.

Töltelék:

-   zöldség: salátalevél apróra, rukkola, vöröskáposzta, vöröshagyma vékonyra gyalulva, paradicsom, uborka szeletelve. 

-          szósz: 2dl natúrjoghurt, 5-6 levél menta, 2 gerezd fokhagyma, csipet só, kiskanál citrom. ÉS  2dl joghurt, chilipaprika apróra vágva vagy paprikakrém, csipet só (a lényeg, hogy csípős legyen).

Szerintem nagyon ízletes, és ez a friss íz felülmúlhatatlan!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wholeliving.blog.hu/api/trackback/id/tr542017448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása