Hazatértünk :-). Már egy hete, csak nem volt erőm nekiülni .. ugyanis millió kép készült, és így is elárasztalak Benneteket képekkel :-) nem ússzátok meg!

3 hét. Tömény 3 hét. Volt sok minden, óriási csavargás, vásárlás, sikítozás, látogatás, sok eső és minden más:-)

Kezdjük az elején. A gyerekek roppant élvezték egymás társaságát, volt öribari, örihari :-)

Ivánka már aktív résztvevője volt az eseményeknek, olyannyira, hogy ottlétünk alatt elindult, és mára már vérprofin jár, sőt..:-)előlem roppant gyorsan tud elszaladni :-)

Mi tesómmal bejártuk a félvilágot, turkálók, lomis emberek, és olyan hihetetlen olcsón sikerült egy csomó mindent vennünk (természetesen csupa elengedhetetlen fontosságú dolgokat is :-)), hogy alig fértünk be hazafelé az autóba...voltunk varrónőnél, az őszi kollekció legtutibb darabjait elkészíteni (erről fotók csak később, mert ez már a 2011. őszi kollekciója :-))..

az eső kb elejétől a végéig esett, de azért igyekeztünk ebből mit sem érzékelni :-)

nos, a fotók beszédesebbek, majd kommentálom közben :-)

 Mama csinált házi fagyit és tölcsért, a nyár slágere a meleg tölcsér hideg krémes fagyi, kipróbálni kötelező :-)

Aztán Iván a zongoránál, videó is készült, csak hát meztelenül nem biztos, hogy a youtube a megfelelő hely, ahol akar látszódni :-) így marad a fotó, pedig remekül csinálta :-)

Ez az a bizonyos közös kép, amit 20 év múlva röhögve fognak nézegetni, hogy  úristen, hogy néztünk ki :-) de hát, kell az ilyen is..

és a felejthetetlen együtt fürdés :-)

igen, az esős napok ellenére is megmaradt a kedvünk a sétához :-) ezek a képek Debrecenben készültek, még nem mondom meg hová tartunk, mert az egy következő rész lesz :-) érdemes megfigyelni a csajok (Deva és Tamara) cipőit, mert egyet fizet, négyet vihet akcióban vettünk millióegypár cipőt, közöttük ezeket is (bőr).

figyelitek?

 

esőnap az utcánkban, Tibivel, Edwardséta gyerekekkel :-)

garázsbazár a lányok felügyeletével :-), akik bármilyen üzletláncot elvezettek volna :-), plusz feltűnik Ivánka, aki azért oda is figyel :-) a garázsbazár (szelektált ruháink kiárusítva) kultikus darabja Tibin: aki férfi, az férfi :-)

volt egy ferde estém is ám, de én olyan rosszul voltam attól a néhány sörtől...szerintem már a sör sem az igazi...vagy csak én bírom rosszul? minden esetre szerintem Stella-t ne igyatok..

másnap próbálok épkézláb képet vágni..ja, igen 5kor kelés volt, mert mentünk piacozni, azaz elárasztani a debreceni nagybanit megunt ruháinkkal, mert már megtelt a ház :-)

ami Ivánon van, az Mama tojáskrémje, amit a krémeshez kevert, csak mi rájártunk :-))

jöjjön egy kép rólunk, amint filmezünk :-)

aztán egy kis kiruccanás Tesóm szobájába :-), ahol elég sokat tartózkodtunk, beleértve Tamarát, aki képes volt éjszakáig filmet nézni Panniék :-)

egy pillanatkép, ahogy Tibi zongorázik, és teljesen profin :-)

közös munka a lányoknak, mert ők most dolgoznak :-)

és végezetül, egy elkapott paparazzi fotó, pontosabban kettő, ha még bírjátok :-)

utcai tekergők, Tibi vezetésével :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://wholeliving.blog.hu/api/trackback/id/tr843156888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása