jszcst 2010.05.31. 07:25

Vallomás

Nagyon nehéz néha megfogalmazni a problémát. Szembenézni, és elemezni. Legalábbis nekem. Mindenféle jó dolgokról írok, és tartom magam, de valahogy mégsem úgy élek, ahogy szeretnék.

 

Ki kell mondjam. Amikor egy kertre gondolok, amikor a Tisza-partra, vagy megnézek egy Jamie Oliver vidéki konyhája műsort, összeszorul a szívem., Vajon elérhető lesz ez nekem? Vajon nem csak egy hiú ábránd, amit kerget az ember, közben lemarad az élete történéseiről? Vajon át tudom adni a gyerekeimnek azokat az élményeket, amelyek szerintem fontosak, mert valahol a gyökereik? Általában pozitívan állok a dolgokhoz, de most elfáradtam. És nem akarok elfásulni. Nem tudok töltődni, pedig már nagyon kellene...Nemsokára szülök, újult erővel kellene nekivágni a rám/ránk váró feladatnak. És azért is, mert a fiamnak megígértem, megmutatom, lehet változtatni, meg lehet oldani a problémákat, ha már velem együtt filózik ilyen és hasonló 'problémákon'. Ez nem is tűnik akkor nagy dolognak, de már megtanultam, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb. Szóval nem szeretném, hogy ezek a gondolatok és az általa generált érzés lenyomatot hagyjon a gyerekeimen. Mert nekik ez nem lehet probléma, ami az anyjuknak az. Igyekszem én, de mégis...

Pedig nincsenek nagy vágyaim, egyszerűen a természet közelsége hiányzik. Zavarnak a város zajai, a szagok, a rezonancia, a mű anyagok és a mű emberek. Nem akarok remeteként élni, de azt gondolom, kell egy bázis, ahonnan töltődök, és ahonnan kiindulva képes vagyok a 'világot meghódítani'. Ha értitek. És ezek a gondolatok zavarnak. Mert jelenleg nem látok 'menekülési útvonalat'. Hogy világosabb legyek, azt szerettem volna, hogy az én kis 'fészekrakási programom' kész legyen még szülés előtt. Szerettem volna a 'szabadban' tölteni a nyarat, valahol, bárhol, sátorban, lakókocsiban, netalántán egy kis házikóban. Nos, 3 hét múlva szülök.... És azt érzem, nem fog menni a 3. emeletről a 2gyerek plusz Edward hétköznapjai...Nem bírok már újra és újra végigsétálni a 4sávos út mellett, hogy megtegyük a napi sétánkat, nem akarok keringeni a városban sem... a friss föld illatát, az eső utáni friss levegőt, a növények, állatok közelségét (ok, Edward elég közel van :-))))) ), a frissen leszedett cseresznye ízét, a kint sütött étel zamatát szeretném már átélni. Hogy a gyerekeim kint rohangálnak mezítláb a kertben, pucéran, vidáman, napbarnított bőrrel. Elég volt ebből. Elég volt a lakásból, még ha oly kedves is nekem, mert itt kezdődött közös (nem is, mert az Oktogonnál...na, az még jobb :-)) ) életünk Tibivel, itt volt a fészekrakás (lakásfelújítás) Tamarával, de most úgy érzem, tovább kell állni. Itt az idő, érzem, de mégsem történik semmi. Nem változtatunk, nem tudunk. Ezért érzem magam megkötött kézzel, mereven, cselekvésképtelenül...Pedig csak rajtunk múlik, mikor indulunk...

Szóval ilyen, és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem, és köszönöm neked ő Jó Öreg (értsd ez alatt: Bölcs) BB (Balogh Beáta :-) ) , hogy segítettél megfogalmazni ezeket a gondolatokat.

A Kérd és Megadatik azért még működik, csak kicsit lassú a posta....


 

1 komment

Címkék: gondolat

A bejegyzés trackback címe:

https://wholeliving.blog.hu/api/trackback/id/tr542043902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fbb 2010.05.31. 15:33:16

Ne izgulj! Tényleg működik! Jó, jó...igazad van, lehetne kicsit gyorsabb. :))
Most nem tudok semmi bölcset...hiába a "jó öreg" megnevezés. Én is csak egy esendő, egyszerű ember vagyok, aki szeretne sokszor még erősebben hinni. Hinni saját magában, az emberekben, az életben, az esőcseppek tisztító erejében...vagy bármiben. Éltessen az, hogy 3 hét és a csodálatos kisfiad a karjaidban lesz. Táplálkozz a várakozás öröméből! Te képes vagy rá, hogy a saját világodban, a saját életszemléleteddel bármit túlélj! Lásd azt az időszakot, amikor a mostanra már nagy Edward koma megérkezett hozzád. Én emlékszem arra a Csillára is!!! Sebzett volt, de erős és valahol legbelül tudta, hogy merrefelé tart! Az irányt csak azt ne veszítsük szem elől. Amíg a szívünk helyén van, minden rendben lesz!