Egész életemben meghatározó volt a sport, versenyszellem, esztétikus izomépítés, vitalitás.

A gyerekek megérkezésével más lett a fontos, ismeri ezt mindenki, aki átesett rajta. Van aki hamar felismeri, van aki később. Nekem nagyon hiányzott a sport, a mozgás, igyekeztem megfelelő étkezéssel hibernálni az alakomat, ami kilóra talán nem is annyira változott, de állagra igen. És igen, zavar.

Így elhatároztam, változtatok. Elkezdtem aerobiksuliba járni, hogy bárhol is élünk majd, egy ilyen papírral is el lehet indulni. Magamnak, másoknak segíteni, ez remek dolog. Főként, ha össze van kötve életmód tanácsadással. Ez amolyan hobbi-szenvedély, majd kiderül, mi nő ki belőle. Egyelőre lelkesen, izgatottan csinálom.

Aztán jött az ötlet, hogy tornázzunk együtt, itt a móri Barátaimmal. Gyorsan, hirtelen sikerült is mindent elintézni.

Így most órát tartok, tornázunk együtt itt Móron, a bérleti díj fejében. Így korrekt. Remélem sokan fognak csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez, mert jó megmozdulni, a barátainkkal együtt.


Kitaláltam a saját mozgásformámat, amit el is neveztem SLIM GYM-nek. Több mozgásformát kombináltam, mint balett, callanetics, gimnasztika, aerobik. Mert a célom egy feszes, esztétikus test, rugalmas, szálkás izmokkal, jó közérzettel. Megfelelő étrenddel kiegészítve, mint például az általam fejlesztés alatt álló BALANCE DIET-el az izmok látszódnak, csinosan, vékonyan, energikusan változtatunk életmódot.De erről majd később!

A gyakorlatokat folyamatosan fejlesztem és tesztelem, és imádom!!!

Itt a kis bemutatkozó szóróanyagom:

slimgym6blogra.jpg

Várok mindenkit nagy örömmel!

A bejegyzés trackback címe:

https://wholeliving.blog.hu/api/trackback/id/tr825649455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása